EGY COACH VALLOMÁSAI

A melegség keresése velem maradt az előző bejegyzésem óta: visszaköszönt baráti beszélgetésekben, belső monológokban, mentoringon és csoporthelyzetekben. Fókuszba került bennem az, hogy vagyok én a melegséggel? Mikor adom én másnak és mikor magamnak a melegséget? Egyik reggel, ahogy feküdtek mellettem a még alvó gyerekek az ágyban, hosszú perceken át tudtam erről gondolkodni. A két szuszogó, meleg kis test, ahogy átjárt a bőrkontakton keresztül a 36,8 fok, fénysebességgel a gyerekkoromba repített. Felidéztem a meghatározó melegség-élményeket és melegségforrásokat. Az emlékeim közül előbukkantak a titkokról szóló mély beszélgetések, a meghatódás könnyei, a szomorúságban való együttlét, a megoldáson való közös gondolkodás, és a sok egyedül töltött perc versek és képek között,  vagy a Duna-parton. Kettősséget éltem át. Egyrészt megértettem, hogy honnan ered bennem a mélységben való komfortosság: a legszebb, legélettelibb pillanataim mély beszélgetésekhez kötődnek : amikor a sz...

Gyönyörű, kevéssé lakott tájon járunk, hideg, fagyos, latyakos időben, távol a nagyvárosi kényelemtől. Patakok erednek, bányajáratok nyílnak a hegyek gyomra fele, túraútvonalak keresztezik az utakat. A természet segít önmagamhoz is közelebb kerülni. Beljebb, közelebb a nehézségekhez, amik mind természetesnek tűnnek itt. Az élet részei. Ezért is választottam ezt a célpontot: a természetközeliség számomra receptszerűen segít oldódni, természetesnek lenni, áramlásba kerülni. Gyönyörű képek jönnek szembe, ahogy járkálunk, és az egyik ihlette egy Facebook-posztomat is, ami ma tovább ment bennem. Az alapkérdésem az volt, hogy hány fok különbség van az olvadó, csobogó, áramló élet és a megfagyott, beállt, befeszült mintha-élet között? Egy centi se választja el a patakmederben tovafutó vízcseppeket a gyökerekre ugró és odafagyó cseppektől. Az egyiket viszi a tömeg és a saját természete, a másikat szintén egy tömeg megfogja, visszatartja. Ahogy ma ültem a hegy másik oldalán eredő termá...

Női téma jön. Egy éve ilyentájt napi szinten belém hasított az aggodalom, hogy mi lesz a hasammal, mi lesz a belsőmmel, mi lesz magammal, odabent. Miközben egyre erősödik a lelki tartásom, a testem jelez. Nem tetszett, amit a tükörben láttam, nem volt komfortos ez a test. Mi ez? Miért most jön ez? Azt hiszem, ekkor lettem csak figyelmes arra, ami körülbelül öt évvel korábban már jelentkezett. Furcsa volt a hasam szülés után hosszan, hiányzott a feszessége, a megszokott tartása, az ereje, a szép formája. Az első szülés után az volt bennem, hogy majd helyre jön. A szoptatás lezárultával léböjtre mentem, majd fizikai erőnlét szintjén is elkezdtem tenni érte: body art oktató képzést végeztem, sok gyakorlással, majd rendszeres óratartással, immar második babával várandósan. Újra kontakt táncolni kezdtem, s mozogtam a szülésig, ami ezúttal egy csodálatos élmény lett. A hasam azonban mintha elveszett volna. A lelkem rendbetétele elsődleges volt. Tudtam, hogy boldog anya kel...