EGY COACH VALLOMÁSAI

A kíméletről szóló előző blogbejegyzésem fonala napról napra tovább szövődött bennem. A kímélettől olyan belső felszabadultságérzetig jutottam el, hogy rengeteg teret és levegőt találtam magamban. Azt hiszem, hogy ez egy nagy tanulást jelez most és itt nekem: arról, hogy ott vagyok a küszöbön, hogy ne vegyek magamra többet mint, amit kényelmesen elbírok. Hiszen a kényelem most jelez: kímélem-e magam. És a küszöbön vagyok, mert szeretném ezt tudatosítani, megnézni magamban, hogy pontosan és még pontosabban fülön csípjem, amikor nem ezt teszem. Érleltem egy darabig magamban a bejegyzés címét is: mérték, célkitűzés, de rájöttem, hogy itt pontosan a céltudatosságról van szó: azaz arról, hogy hogyan is tartom nap mint nap, legkisebb cselekedeteimben is szem előtt a céljaimat, és hogyan vagyok a cselekedeteim célirányultságában tudatos. MIT TESZEK MÁSKÉPP? Év elején kívántam magamnak: a kikerekedő 2020-as évre elsősorban sok szeretetet és önelfogadást (hogy annál többet adhassak kifele)...

Fáradt vagyok. Vonzza a testemet a föld,  húzza a lelkemet a föld. Január van. Egy ismerősöm egyszer kifejtette, hogy ez az év lelkileg legnehezebb hónapja. Azóta figyelem ezt magamban. Nézzük csak. Itt az év eleje. Túl vagyunk a karácsonyon, az ajándékozáson, a családi együttléteken, a pihenésen, a jóérzésen. Egy új kezdet. Még vagy 335 nap előttünk van ebben a hónapban az évből. Ez sok. Ezt lelkileg el kell bírni. Új lendülettel, akkor is, ha hideg van kint, és legszívesebben bekuckóznék egyedül és egy teával a kezemben néznék kifelé az ablakon napokon keresztül. Hát nem éppen a motor beindítása jut eszembe erről a képről. Viszont ott az éles figyelem, ahogy az ablakra fagy és kirajzolódik a hópehely. Az biztos, hogy a télidő bennem nagyon megnöveli az énidő szükségletet, a befelé fordulást, a becsukódást. Jólesik ilyenkor csak feküdni a kanapén, és összebújni a gyerekekkel. Könnyebb megnézni egy filmet, mint kimenni a hidegbe sétálni és kétfelé futni utánuk a s...