EGY COACH VALLOMÁSAI

Ahogy beszélek régi munkatársakkal, vagy kapcsolatba kerülök az alkalmazotti létemből ismert szervezetekkel, azt tapasztalom, hogy a vállalkozói lét megítélése különösen ambivalens . Vannak a sóvárgók, irigykedők: akik a szabadságot, a kötetlen időbeosztást, a rugalmasságot és a magas jövedelmeket látják benne. Aztán vannak a távolságtartók, távolról csodálók: ők leginkább a bizonytalanságot nem tudják elképzelni, ami ezzel a működési formával jár. Ágival mindketten egy sokak által irigyelt alkalmazotti létet hagytunk ott, és váltottunk. Mindketten vállalkozóként dolgozunk, akkor is, ha nagyon más közegből jövünk: ő a multivilágból, én a közszférából érkezem. Alább mélyebb betekintést engedünk a vállalkozóvá válásba , az ennek hátterében lezajló folyamatokba, a kihívásokba, az előnyökbe, az igenekbe és a nemekbe. Három részletben jelentkezünk majd. Íme, az első rész. MIKOR ÉS MINEK A HATÁSÁRA FOGALMAZÓDOTT MEG BENNED, HOGY VÁLLALKOZÓ LESZEL? ÁGNES: Jó kérdés! Még pedig azért, mert kép...

Átfordult bennem a helyzet. Ez az igazság. Ne kövezz meg érte, ha te másként éled meg, én most úgy vagyok őszinte, hogy leírom: szeretném, ha ez a karanténhelyzet még tartana 2 hónapig. Úgy érzem, ennyi időre lenne most szükségem az integrációhoz: hogy a tanulásokat, amiket eddig találtam, és amiket még találni fogok, beépítsem a mindennapi működésembe. Azt is érzékelem, hogy ez a bizakodás, ez a lelkesedés bennem valójában a DÖNTÉS nevű állomást jelzi. Azért, hogy értsd, mire is gondolok, kattints vissza a második karanténbejegyzésemhez: itt írtam a változási görbéről , március 24-én. Ma, április 21-én pedig a döntésnél tartok. Egy hónapra volt szükségem, hogy elérjek eddig. Egy hónapra volt szükségem ahhoz, hogy nap szinten több örömet találjak a változás (mondhatom azt is, hogy az új megszokások és kísérletezések) körül, mint amennyi sajnálkozás lenne bennem. Beszámoltam nektek közben a karantén ritmusáról a szívroham-jellegű kilengésekkel , a kimerülésről és az idő átalakulás...

A kíméletről szóló előző blogbejegyzésem fonala napról napra tovább szövődött bennem. A kímélettől olyan belső felszabadultságérzetig jutottam el, hogy rengeteg teret és levegőt találtam magamban. Azt hiszem, hogy ez egy nagy tanulást jelez most és itt nekem: arról, hogy ott vagyok a küszöbön, hogy ne vegyek magamra többet mint, amit kényelmesen elbírok. Hiszen a kényelem most jelez: kímélem-e magam. És a küszöbön vagyok, mert szeretném ezt tudatosítani, megnézni magamban, hogy pontosan és még pontosabban fülön csípjem, amikor nem ezt teszem. Érleltem egy darabig magamban a bejegyzés címét is: mérték, célkitűzés, de rájöttem, hogy itt pontosan a céltudatosságról van szó: azaz arról, hogy hogyan is tartom nap mint nap, legkisebb cselekedeteimben is szem előtt a céljaimat, és hogyan vagyok a cselekedeteim célirányultságában tudatos. MIT TESZEK MÁSKÉPP? Év elején kívántam magamnak: a kikerekedő 2020-as évre elsősorban sok szeretetet és önelfogadást (hogy annál többet adhassak kifele)...