EGY COACH VALLOMÁSAI

Az  előző bejegyzésemben számot vetettem a tavaly összeállított 10-es szükségletlista állásával. Két hónapja fogalmazgatom, vizsgálom magamban, hogy mik MOST a legfontosabbak a számomra.   Én onnan ismerem fel a "legfontosabb" szükségleteket, hogy gyakran eszembe jutnak, vagy a nehéz helyzeteim gócpontjába kerülnek , ahogy Szentpéteri Julianna, EMK tanárom mondaná: megpiszkálódnak. Két elem (a hitelesség és az önrendelkezés) egyértelműen a listán maradt, kettő átalakult (a kapcsolatból az összetartozás, illetve a rugalmasságból az egyensúly), és került három új elem a listámra: a szeretet, az elismerés és az egyenrangúság. Nem megfeledkezve arról, hogy a szükségleteim pillanatról pillanatra váltakoznak, most arra szeretnék ránézni, hogy melyek azok, amelyek a legtöbb figyelmet kérik mostanában bennem, mik állnak a nehéz helyzeteim középpontjában. Nézzük tehát, hogy mi van MOST terítéken?  Mik a legfontosabb szükségleteim 2020 októberében? 1.  Öss...

Az Egy coach vallomásai blogot egy beharangozóval indítottam tavaly: "Egy éven, 52 héten át heti egy blogbejegyzésen keresztül kínálok felületet és kapcsolódást saját tudatosságomhoz coachként, vállalkozóként, emberként. ...  egy különleges módon engedek bepillantást a fejembe: a saját életem filmkockáink keresztül. Én most ez vagyok. " AZ ÉRZÉKENYSÉG MÉLTÓ HELYÉRE KERÜL A legelső bejegyzésemet, az 1. vallomást az érzésekről írtam, mert szerettem volna a sokszor hibáztatott, lenézett, elhessegetett, elhallgatott és elfojtott érzéseket az őket megillető helyre visszaemelni. Az életemben is ezen dolgozom, és talán nem véletlenül: jelen életszakaszomnak, ha címet választanék, ez lenne az: az érzékenység méltó helyére kerül . Hálás vagyok, hogy vannak. Örülök, hogy hallom őket, a munkámban értékké formáltam őket, és folyton dolgozom azon, hogy még jobban fejezzem ki őket. Ez az, ami mindannyiunkban közös: érző lények vagyunk. Hiábavaló ezt tagadni. A tagadás által csak blokkoka...

Az egy éve elkezdett blogom a végéhez ér lassan. Formálódik bennem az utolsó kettőnek szánt bejegyzés, ugyanakkor az elmúlt hétvégén homlokcsapásszerűen ért a felismerés: azt is fontos megfogalmaznom, hogy egy különös időszakban született ez a blog: lassan hét hónapja tart a COVID időszaka. Szóltak bejegyzések a karantén elejéről  (veszteségfeldolgozás), közepéről  (döntés), végéről  (tanulságok), a különös nyárról , de ez a felborultság és bizonytalanság még jól érzékelhetően jelen van az én életemben, jelen van körülöttünk, és szeretnék ránézni arra, hogy mi minden van itt, mi alakult át. Az inspirációt az EMK (erőszakmentes kommunikáció) trénerképző záróalkalmán kaptam Szentpéteri Julianna tanáromtól, akivel korábban ezt a bejegyzést írtuk közösen. Döbbenetes és megható volt nekem magamnak is megélnem, hogy milyen mélyen és jól tudok kapcsolódni magamhoz az erőszakmentes kommunikáció módszerének a segítségével azáltal, hogy konkrét helyzetekre, élményekre irányítom a ...

Úgy indultam neki a nyaralásunknak, hogy terveim voltak. SOK. Az előző bejegyzésemben meséltem róluk: naplót akartam írni, jegyzetelni, olvasni, gyöngyöt fűzni, teázni, snorkelezni, aludni, játszani, két gyerek anyukájának lenni... ebből a listából is látszik, hogy nem kevés, bátran kimondhatjuk: rejtett elvárásom volt a pihenéssel kapcsolatban. Közben Facebook-posztban teszem közzé az elkészült karkötőket. Hogy is van ez? AMI SIKERÜL ÉS AMI NEM Részben tudtam, hogy a belső nyugalom eléréséhez hosszabb idő kell majd, ahogy lecsengenek az intenzív munkaidőszakból hozott gondolataim. Tudtam, hogy gyöngédséget szeretnék adni magamnak, és ez sokszor sikerül is: van esti és reggeli tea is, együtt a családdal, ami otthon sokszor elmaradt. Itt kiülünk a kerti tornácra, hallgatjuk a kabócákat és iszogatjuk a teánkat. Megadom magamnak azt is, hogy nem ébresztőórára kelek, hanem elalszom este és napközben is a gyerekekkel, pótolom az alvást, és jólesik, ahogy elnyom az álom a hőség és az egészn...

Napok óta a tengerpartról beszélünk, a kisfiammal naponta többször átszámoljuk, hogy hányat kell még aludni, míg a tengerparton leszünk. Itt ülök a félig becsomagolt bőröndök, lezárt, elrendezett mappák és ruhahegyek között, és felteszem magamnak a kérdést, hogy  én   mire is szeretném használni azt a nagyon várt 16 napot? kislányom nyári "jövő"képe KIFELÉ A MUNKÁBÓL Sok átdolgozott éjszaka és párhuzamosan futó szerelemprojektek tették elképzelhetetlenül töménnyé a júliust, és elfáradtam. Megélem a kimerültséget. A munkát nem befejeztem, hanem abbahagytam, rendezgetem az online mappákat, hogy azok, akikkel munkakapcsolatban állok, tudják továbbvinni, tudjanak haladni nélkülem is. Ahogy tegnap egy tréningrésztvevő mondta, az "ostort" átadtam 1-1 bátor jelentkezőnek, a határidőket átbeszéltük, az összegző leveleket elküldtem. Igen, előjön belőlem a belbini befejező véna, ami vállalkozóként kifejezetten erősödik, és ez elégedettséggel tölt el. Szeretem a rendet. Megnyu...

Elmaradtam a blogírással, összeszámoltam, hogy összesen három írás maradt ki a felgyorsult after karantén időszakban, több a keddtől eltérő más napokon került ki. Közben bejött két szerelemprojekt, mindkettő csúcsra járatva. Keveset alszom. Kevesebbet vagyok a gyerekekkel, mint szeretném, mert újból kapunk segítséget is. Van jó is, van rossz is. Nem fekete vagy fehér a helyzet. Visszatérve azonban a bloghoz, ha a 2019 nyárvégi vállalásomra gondolok, hogy hetente kedden közzéteszek egy bejegyzést, akkor csalódott és elégedetlen vagyok, mert a megállapodások betartására és következetességre lenne szükségem (és hogy ez utóbbi milyen fontos is nekem, erről itt írtam ). Ezért arra kértem magam, hogy keressem meg, hogy miről is tudnék most írni. Ahogy kerestem, a kapcsolat nem jött létre... Az az én, aki olyan gyorsan és könnyen válaszolt a karantén idején, a mindennapi tánc idején, most szótlanul ül, számol és gondolkodik odabent. Az érzéseim ebben a rohanásban nem hozzáférhetőek. Meg is...

A Covid, a karantén olyan helyzetek elé állított bennünket - emberként, családként, közösségként, amiben még így, ennyi ideig, ilyen körülmények között nem voltunk. Ha valaki kihívást keres az életben, most biztosan talált magának. Én is találtam sokat: a gyerekek és a munka közötti balanszírozást, a feleség-anya-ember szerepek összehangolását, a különféle hozzátartozók különféle igényeinek a magaméval való egyeztetését... akad(t) bőven. Ahogy a legnagyobb sajnálatomra, és a legnagyobb természetességgel konstatálva azt látom: ítéletek is zúdulnak bőségesen a nyakunkba - valójában mindenkiébe. Valakinek azért, mert otthon ül, valakinek azért, mert túlhajtja magát, valakinek azért, mert türelmetlenül kiabál a gyerekeivel, valakinek azért, mert nem ér oda időben, valakinek azért, mert lemondja, valakinek azért, mert nem végzi el rendesen a munkát.... Aztán vannak azok, akik hordják a maszkot (köztük is vannak, akik rendesen és vannak, akik nem előírásszerűen), és vannak, akik nem hordj...

System breakdown - a rendszer leállt. Múltkor kimerültem, lehet, hogy az én változásgörbém nem normális? Legalább is nem így ível felfelé. Kis szívrohamokat élek át. Az EKG jelez: lent-fent-lent-fent-lent-fent... Hát jöjjön ide egy olyan kép, ami a hintában készült. MIK A FŐBB LENTEK ÉS A FŐBB FENTEK? Nekem is segít a rendszerezés, ha átlátom ezt a térképet, amin öntudatlanul lépkedek. Már kezdem is kapizsgálni, ahogy ennek nekiállok, hogy mihez fog ez hasonlítani: egy jó kis tanulási görbe: éppen benne vagyok a tudatos nemtudás szakaszában, majd a tudatos tanulás/tudás szakasza jön, remélem, majd az öntudatlan tudás, amikor már minden csípőből, ösztönből fog működni. A járványhelyzet végére? Micsoda inspiráló cél! De most ne rohanjunk így előre, ahogy mondtam, a tudatos nemtudásban vagyok benne: hát ez az, ami NEM működik :( Jelez a rendszer. LENTEK 1. Figyelemmegosztás hosszú ideig sokfelé A kisfiam az elmúlt négy hétben kétszer is elveszett. Múlt héten az erdőben ...

A melegség keresése velem maradt az előző bejegyzésem óta: visszaköszönt baráti beszélgetésekben, belső monológokban, mentoringon és csoporthelyzetekben. Fókuszba került bennem az, hogy vagyok én a melegséggel? Mikor adom én másnak és mikor magamnak a melegséget? Egyik reggel, ahogy feküdtek mellettem a még alvó gyerekek az ágyban, hosszú perceken át tudtam erről gondolkodni. A két szuszogó, meleg kis test, ahogy átjárt a bőrkontakton keresztül a 36,8 fok, fénysebességgel a gyerekkoromba repített. Felidéztem a meghatározó melegség-élményeket és melegségforrásokat. Az emlékeim közül előbukkantak a titkokról szóló mély beszélgetések, a meghatódás könnyei, a szomorúságban való együttlét, a megoldáson való közös gondolkodás, és a sok egyedül töltött perc versek és képek között,  vagy a Duna-parton. Kettősséget éltem át. Egyrészt megértettem, hogy honnan ered bennem a mélységben való komfortosság: a legszebb, legélettelibb pillanataim mély beszélgetésekhez kötődnek : amikor a sz...

Gyönyörű, kevéssé lakott tájon járunk, hideg, fagyos, latyakos időben, távol a nagyvárosi kényelemtől. Patakok erednek, bányajáratok nyílnak a hegyek gyomra fele, túraútvonalak keresztezik az utakat. A természet segít önmagamhoz is közelebb kerülni. Beljebb, közelebb a nehézségekhez, amik mind természetesnek tűnnek itt. Az élet részei. Ezért is választottam ezt a célpontot: a természetközeliség számomra receptszerűen segít oldódni, természetesnek lenni, áramlásba kerülni. Gyönyörű képek jönnek szembe, ahogy járkálunk, és az egyik ihlette egy Facebook-posztomat is, ami ma tovább ment bennem. Az alapkérdésem az volt, hogy hány fok különbség van az olvadó, csobogó, áramló élet és a megfagyott, beállt, befeszült mintha-élet között? Egy centi se választja el a patakmederben tovafutó vízcseppeket a gyökerekre ugró és odafagyó cseppektől. Az egyiket viszi a tömeg és a saját természete, a másikat szintén egy tömeg megfogja, visszatartja. Ahogy ma ültem a hegy másik oldalán eredő termá...