EGY COACH VALLOMÁSAI

Ahogy beszélek régi munkatársakkal, vagy kapcsolatba kerülök az alkalmazotti létemből ismert szervezetekkel, azt tapasztalom, hogy a vállalkozói lét megítélése különösen ambivalens . Vannak a sóvárgók, irigykedők: akik a szabadságot, a kötetlen időbeosztást, a rugalmasságot és a magas jövedelmeket látják benne. Aztán vannak a távolságtartók, távolról csodálók: ők leginkább a bizonytalanságot nem tudják elképzelni, ami ezzel a működési formával jár. Ágival mindketten egy sokak által irigyelt alkalmazotti létet hagytunk ott, és váltottunk. Mindketten vállalkozóként dolgozunk, akkor is, ha nagyon más közegből jövünk: ő a multivilágból, én a közszférából érkezem. Alább mélyebb betekintést engedünk a vállalkozóvá válásba , az ennek hátterében lezajló folyamatokba, a kihívásokba, az előnyökbe, az igenekbe és a nemekbe. Három részletben jelentkezünk majd. Íme, az első rész. MIKOR ÉS MINEK A HATÁSÁRA FOGALMAZÓDOTT MEG BENNED, HOGY VÁLLALKOZÓ LESZEL? ÁGNES: Jó kérdés! Még pedig azért, mert kép

Fantasztikus elengedős élményt hozok, ami inspirálhat téged is bátran kiállni azért, amire valóban vágysz. Persze ez nem könnyű. Ez a különös éjszakai-hajnali-nappali túra egyedül a hegyen sok mély gondolatot indított el bennem: mi is a hegy? mit jelent megmászni a hegyet? és mit mond rólam az, ahogy én ezt megcselekszem? ARCCAL A HEGYNEK - FELFELÉ Éjjel 3:40 - spontán ébredés, nem is tudok visszaaludni, később akartam indulni, de inkább készülődni kezdek: arctisztítás, arckrém (véletlenül még az éjszakait teszem fel, hát persze, éjszaka van még, teljesen sötét odakint, ez logikus, nem?), ez a rituálé mindig feldob, éberré, üdévé tesz. Iszom, alma-répa-céklalé, felöltözöm, beteszem az utolsó pár dolgot, amit este már csak a hátizsák mellett hagytam, előkészítem a lámpát, nézem kint az eget, felhúzom a cipőt és 4:30-kor elindulok. Sötétben, a tücskök ciripelése, egy kósza autó, majd a főútról letérő hegyi utat itt-ott megvilágító lámpák, a kerítésen túlról bégető bárányok, majd egy elő

Szokatlan, különös, rendkívüli ez a nyár, olyan, amilyen még nem volt, és ki tudja, hogy olyan-e, amilyen nem is lesz. Öt hónapja, amikor a járványhelyzet felborította a “normálist”, még nem gondoltam, hogy különösen szerencsésnek érzem magam majd most azért, hogy tudott bátor tervünk lenni a külföldön nyaralásra, hogy hallgattam magamban a #nemaradjitthon hangra, hogy a nyaralás előtti utolsó két, a vírus szempontjából aggasztó héten ugyan féltünk, mérlegeltünk, és kitartottunk a döntésünk mellett: elutaztunk két hétre Horvátországba. Akkor is, ha bizonytalan volt, hogy zöld országból jövünk-e majd haza, hogy utána karantén vár-e ránk. Akkor is, ha biztos volt, hogy utána önkéntes választáson alapulva se ovi, se bölcsi. 2020 luxusa számomra az, hogy ezt a nyaralást anyagi és szellemi értelemben is megengedtük magunknak. Tudom, hogy sokan nem mernek elutazni az anyagi bizonytalanság, sokan a lelki bizonytalanság miatt. Hálás vagyok és szerencsés, hogy mi elmentünk két hétre: hogy közös

Úgy indultam neki a nyaralásunknak, hogy terveim voltak. SOK. Az előző bejegyzésemben meséltem róluk: naplót akartam írni, jegyzetelni, olvasni, gyöngyöt fűzni, teázni, snorkelezni, aludni, játszani, két gyerek anyukájának lenni... ebből a listából is látszik, hogy nem kevés, bátran kimondhatjuk: rejtett elvárásom volt a pihenéssel kapcsolatban. Közben Facebook-posztban teszem közzé az elkészült karkötőket. Hogy is van ez? AMI SIKERÜL ÉS AMI NEM Részben tudtam, hogy a belső nyugalom eléréséhez hosszabb idő kell majd, ahogy lecsengenek az intenzív munkaidőszakból hozott gondolataim. Tudtam, hogy gyöngédséget szeretnék adni magamnak, és ez sokszor sikerül is: van esti és reggeli tea is, együtt a családdal, ami otthon sokszor elmaradt. Itt kiülünk a kerti tornácra, hallgatjuk a kabócákat és iszogatjuk a teánkat. Megadom magamnak azt is, hogy nem ébresztőórára kelek, hanem elalszom este és napközben is a gyerekekkel, pótolom az alvást, és jólesik, ahogy elnyom az álom a hőség és az egészn