EGY COACH VALLOMÁSAI

"Emlékszel, hogy említettem egyszer, hogy szeretném, ha anyák napja táján egy közös blogbejegyzésünk jelenhetne meg?" A gondolat hónapok óta velem van, és most anyák napjához közeledve újból jeleztem anyunak. Úgy oldottuk meg a karanténban, hogy levélben írtunk egymásnak és telefonon beszélgettünk. És hogy milyen céllal? Nehéz dolog az őszinteség, főleg ha egy családon belül több generációból akarunk benne osztozni kifelé is láthatóan. A helyzet, a karantén számvetésekre, önreflexióra hív mindannyiunkat. Mi megpróbáltuk az őszinteséget, abból annyit odaadni, amennyit most tudunk. Tehát az egyik cél az önreflexió erősítése azokban, akik ezt olvassák. A másik pedig az öröm és a hála megélése, például a generativitáson, a gyökerekhez és az utódokhoz való kapcsolódás egyszerre történő megélésén keresztül. Három kérdést tettem fel anyunak. - Számodra mit jelent anyának lenni? Anyu: - Talán teljes mértékben kimerítő választ adni erre lehetetlen. Hiszen az anyaság olyan ál

Átfordult bennem a helyzet. Ez az igazság. Ne kövezz meg érte, ha te másként éled meg, én most úgy vagyok őszinte, hogy leírom: szeretném, ha ez a karanténhelyzet még tartana 2 hónapig. Úgy érzem, ennyi időre lenne most szükségem az integrációhoz: hogy a tanulásokat, amiket eddig találtam, és amiket még találni fogok, beépítsem a mindennapi működésembe. Azt is érzékelem, hogy ez a bizakodás, ez a lelkesedés bennem valójában a DÖNTÉS nevű állomást jelzi. Azért, hogy értsd, mire is gondolok, kattints vissza a második karanténbejegyzésemhez: itt írtam a változási görbéről , március 24-én. Ma, április 21-én pedig a döntésnél tartok. Egy hónapra volt szükségem, hogy elérjek eddig. Egy hónapra volt szükségem ahhoz, hogy nap szinten több örömet találjak a változás (mondhatom azt is, hogy az új megszokások és kísérletezések) körül, mint amennyi sajnálkozás lenne bennem. Beszámoltam nektek közben a karantén ritmusáról a szívroham-jellegű kilengésekkel , a kimerülésről és az idő átalakulás

System breakdown - a rendszer leállt. Múltkor kimerültem, lehet, hogy az én változásgörbém nem normális? Legalább is nem így ível felfelé. Kis szívrohamokat élek át. Az EKG jelez: lent-fent-lent-fent-lent-fent... Hát jöjjön ide egy olyan kép, ami a hintában készült. MIK A FŐBB LENTEK ÉS A FŐBB FENTEK? Nekem is segít a rendszerezés, ha átlátom ezt a térképet, amin öntudatlanul lépkedek. Már kezdem is kapizsgálni, ahogy ennek nekiállok, hogy mihez fog ez hasonlítani: egy jó kis tanulási görbe: éppen benne vagyok a tudatos nemtudás szakaszában, majd a tudatos tanulás/tudás szakasza jön, remélem, majd az öntudatlan tudás, amikor már minden csípőből, ösztönből fog működni. A járványhelyzet végére? Micsoda inspiráló cél! De most ne rohanjunk így előre, ahogy mondtam, a tudatos nemtudásban vagyok benne: hát ez az, ami NEM működik :( Jelez a rendszer. LENTEK 1. Figyelemmegosztás hosszú ideig sokfelé A kisfiam az elmúlt négy hétben kétszer is elveszett. Múlt héten az erdőben

A karantén. Még mindig tart. Úgy éreztem a hétvégén, hogy minden idegszálam folyamatosan megfeszül , nincs igazi pihi, éjjel is figyelek - vagy a gyerekeimre, vagy a gondolataimra. Kimerültem. Elcsúszom a tervekkel, az időbeosztással. Elfáradtam. Az én karanténom 26 napja tart. KIMERÜLÉS Ahogy úrrá lesz rajtam a kimerültség azt is be kell vallanom, hogy ez a kimerülés most jólesik . Nem tehetek mást. Segít elengedni feszüléseket, segít legyinteni a kevéssé fontosra. Segít elaludni a gyerekekkel délután és megadni magam a fáradtságnak. Talán így fog átstrukturálódni az időm. Talán így lesz majd újból minőségi, alkotó időm magamra este, amikor már elaludtak. Figyelem, hogy a legjobb, legfeltöltőbb nekem az alvást megkapni. Most csak hagyom, hogy elaludjak akkor, amikor ez lehetséges és éppen fáradt is vagyok. Ez a kimerülés jelez arról is, hogy rosszul esik nekem is a kiabálás, a hangos szó. A gyerekzsivaj, a szétrombolt dolgok, a rendetlenség tetején bizony hallatom a hangom.