EGY COACH VALLOMÁSAI

Mostanáig tartott a tavalyi vállalásom teljesítése. Ahogy a beharangozóban írtam, az volt az eredeti szándékom, hogy " egy éven, 52 héten át heti egy blogbejegyzésen keresztül kínáljak felületet és kapcsolódást saját tudatosságomhoz coachként, vállalkozóként, emberként. ... egy különleges módon engedek bepillantást a fejembe: a saját életem filmkockáin keresztül. Én most ez vagyok." 2019. augusztus 27-től 2020. október 27-ig tartott az 52 hétre szóló vállalás, az egy évből 14 hónap lett, voltak kimaradt hetek, és voltak extra témák is. Hiába kerestem már nyár elején a végét ennek a vállalásnak. Volt több olyan dolog, mondhatni ziccer, ami mellett coachként nem mehettem el - mondhatni rugalmas voltam, és a visszajelzések alapján ezek sokaknak támaszt jelentettek: a COVID-írások egyértelműen ebbe a körbe tartoznak, ahogy a nyári hegymászós élményem leírása és a vállalkozói létet bemutató sorozat is. A bejegyzéseket eddig több mint 7.500-szor töltötték le. Ez egy szép vissz

Az  előző bejegyzésemben számot vetettem a tavaly összeállított 10-es szükségletlista állásával. Két hónapja fogalmazgatom, vizsgálom magamban, hogy mik MOST a legfontosabbak a számomra.   Én onnan ismerem fel a "legfontosabb" szükségleteket, hogy gyakran eszembe jutnak, vagy a nehéz helyzeteim gócpontjába kerülnek , ahogy Szentpéteri Julianna, EMK tanárom mondaná: megpiszkálódnak. Két elem (a hitelesség és az önrendelkezés) egyértelműen a listán maradt, kettő átalakult (a kapcsolatból az összetartozás, illetve a rugalmasságból az egyensúly), és került három új elem a listámra: a szeretet, az elismerés és az egyenrangúság. Nem megfeledkezve arról, hogy a szükségleteim pillanatról pillanatra váltakoznak, most arra szeretnék ránézni, hogy melyek azok, amelyek a legtöbb figyelmet kérik mostanában bennem, mik állnak a nehéz helyzeteim középpontjában. Nézzük tehát, hogy mi van MOST terítéken?  Mik a legfontosabb szükségleteim 2020 októberében? 1.  Összetartozás  - a kapcsolattal

Az Egy coach vallomásai blogot egy beharangozóval indítottam tavaly: "Egy éven, 52 héten át heti egy blogbejegyzésen keresztül kínálok felületet és kapcsolódást saját tudatosságomhoz coachként, vállalkozóként, emberként. ...  egy különleges módon engedek bepillantást a fejembe: a saját életem filmkockáink keresztül. Én most ez vagyok. " AZ ÉRZÉKENYSÉG MÉLTÓ HELYÉRE KERÜL A legelső bejegyzésemet, az 1. vallomást az érzésekről írtam, mert szerettem volna a sokszor hibáztatott, lenézett, elhessegetett, elhallgatott és elfojtott érzéseket az őket megillető helyre visszaemelni. Az életemben is ezen dolgozom, és talán nem véletlenül: jelen életszakaszomnak, ha címet választanék, ez lenne az: az érzékenység méltó helyére kerül . Hálás vagyok, hogy vannak. Örülök, hogy hallom őket, a munkámban értékké formáltam őket, és folyton dolgozom azon, hogy még jobban fejezzem ki őket. Ez az, ami mindannyiunkban közös: érző lények vagyunk. Hiábavaló ezt tagadni. A tagadás által csak blokkoka

Az egy éve elkezdett blogom a végéhez ér lassan. Formálódik bennem az utolsó kettőnek szánt bejegyzés, ugyanakkor az elmúlt hétvégén homlokcsapásszerűen ért a felismerés: azt is fontos megfogalmaznom, hogy egy különös időszakban született ez a blog: lassan hét hónapja tart a COVID időszaka. Szóltak bejegyzések a karantén elejéről  (veszteségfeldolgozás), közepéről  (döntés), végéről  (tanulságok), a különös nyárról , de ez a felborultság és bizonytalanság még jól érzékelhetően jelen van az én életemben, jelen van körülöttünk, és szeretnék ránézni arra, hogy mi minden van itt, mi alakult át. Az inspirációt az EMK (erőszakmentes kommunikáció) trénerképző záróalkalmán kaptam Szentpéteri Julianna tanáromtól, akivel korábban ezt a bejegyzést írtuk közösen. Döbbenetes és megható volt nekem magamnak is megélnem, hogy milyen mélyen és jól tudok kapcsolódni magamhoz az erőszakmentes kommunikáció módszerének a segítségével azáltal, hogy konkrét helyzetekre, élményekre irányítom a figyelmem, hog