EGY COACH VALLOMÁSAI

Napok óta a tengerpartról beszélünk, a kisfiammal naponta többször átszámoljuk, hogy hányat kell még aludni, míg a tengerparton leszünk. Itt ülök a félig becsomagolt bőröndök, lezárt, elrendezett mappák és ruhahegyek között, és felteszem magamnak a kérdést, hogy  én   mire is szeretném használni azt a nagyon várt 16 napot? kislányom nyári "jövő"képe KIFELÉ A MUNKÁBÓL Sok átdolgozott éjszaka és párhuzamosan futó szerelemprojektek tették elképzelhetetlenül töménnyé a júliust, és elfáradtam. Megélem a kimerültséget. A munkát nem befejeztem, hanem abbahagytam, rendezgetem az online mappákat, hogy azok, akikkel munkakapcsolatban állok, tudják továbbvinni, tudjanak haladni nélkülem is. Ahogy tegnap egy tréningrésztvevő mondta, az "ostort" átadtam 1-1 bátor jelentkezőnek, a határidőket átbeszéltük, az összegző leveleket elküldtem. Igen, előjön belőlem a belbini befejező véna, ami vállalkozóként kifejezetten erősödik, és ez elégedettséggel tölt el. Szeretem a rendet. Megnyu...

A melegség keresése velem maradt az előző bejegyzésem óta: visszaköszönt baráti beszélgetésekben, belső monológokban, mentoringon és csoporthelyzetekben. Fókuszba került bennem az, hogy vagyok én a melegséggel? Mikor adom én másnak és mikor magamnak a melegséget? Egyik reggel, ahogy feküdtek mellettem a még alvó gyerekek az ágyban, hosszú perceken át tudtam erről gondolkodni. A két szuszogó, meleg kis test, ahogy átjárt a bőrkontakton keresztül a 36,8 fok, fénysebességgel a gyerekkoromba repített. Felidéztem a meghatározó melegség-élményeket és melegségforrásokat. Az emlékeim közül előbukkantak a titkokról szóló mély beszélgetések, a meghatódás könnyei, a szomorúságban való együttlét, a megoldáson való közös gondolkodás, és a sok egyedül töltött perc versek és képek között,  vagy a Duna-parton. Kettősséget éltem át. Egyrészt megértettem, hogy honnan ered bennem a mélységben való komfortosság: a legszebb, legélettelibb pillanataim mély beszélgetésekhez kötődnek : amikor a sz...

Gyönyörű, kevéssé lakott tájon járunk, hideg, fagyos, latyakos időben, távol a nagyvárosi kényelemtől. Patakok erednek, bányajáratok nyílnak a hegyek gyomra fele, túraútvonalak keresztezik az utakat. A természet segít önmagamhoz is közelebb kerülni. Beljebb, közelebb a nehézségekhez, amik mind természetesnek tűnnek itt. Az élet részei. Ezért is választottam ezt a célpontot: a természetközeliség számomra receptszerűen segít oldódni, természetesnek lenni, áramlásba kerülni. Gyönyörű képek jönnek szembe, ahogy járkálunk, és az egyik ihlette egy Facebook-posztomat is, ami ma tovább ment bennem. Az alapkérdésem az volt, hogy hány fok különbség van az olvadó, csobogó, áramló élet és a megfagyott, beállt, befeszült mintha-élet között? Egy centi se választja el a patakmederben tovafutó vízcseppeket a gyökerekre ugró és odafagyó cseppektől. Az egyiket viszi a tömeg és a saját természete, a másikat szintén egy tömeg megfogja, visszatartja. Ahogy ma ültem a hegy másik oldalán eredő termá...