EGY COACH VALLOMÁSAI

Mostanáig tartott a tavalyi vállalásom teljesítése. Ahogy a beharangozóban írtam, az volt az eredeti szándékom, hogy " egy éven, 52 héten át heti egy blogbejegyzésen keresztül kínáljak felületet és kapcsolódást saját tudatosságomhoz coachként, vállalkozóként, emberként. ... egy különleges módon engedek bepillantást a fejembe: a saját életem filmkockáin keresztül. Én most ez vagyok." 2019. augusztus 27-től 2020. október 27-ig tartott az 52 hétre szóló vállalás, az egy évből 14 hónap lett, voltak kimaradt hetek, és voltak extra témák is. Hiába kerestem már nyár elején a végét ennek a vállalásnak. Volt több olyan dolog, mondhatni ziccer, ami mellett coachként nem mehettem el - mondhatni rugalmas voltam, és a visszajelzések alapján ezek sokaknak támaszt jelentettek: a COVID-írások egyértelműen ebbe a körbe tartoznak, ahogy a nyári hegymászós élményem leírása és a vállalkozói létet bemutató sorozat is. A bejegyzéseket eddig több mint 7.500-szor töltötték le. Ez egy szép vissz...

Ahogy beszélek régi munkatársakkal, vagy kapcsolatba kerülök az alkalmazotti létemből ismert szervezetekkel, azt tapasztalom, hogy a vállalkozói lét megítélése különösen ambivalens . Vannak a sóvárgók, irigykedők: akik a szabadságot, a kötetlen időbeosztást, a rugalmasságot és a magas jövedelmeket látják benne. Aztán vannak a távolságtartók, távolról csodálók: ők leginkább a bizonytalanságot nem tudják elképzelni, ami ezzel a működési formával jár. Ágival mindketten egy sokak által irigyelt alkalmazotti létet hagytunk ott, és váltottunk. Mindketten vállalkozóként dolgozunk, akkor is, ha nagyon más közegből jövünk: ő a multivilágból, én a közszférából érkezem. Alább mélyebb betekintést engedünk a vállalkozóvá válásba , az ennek hátterében lezajló folyamatokba, a kihívásokba, az előnyökbe, az igenekbe és a nemekbe. Három részletben jelentkezünk majd. Íme, az első rész. MIKOR ÉS MINEK A HATÁSÁRA FOGALMAZÓDOTT MEG BENNED, HOGY VÁLLALKOZÓ LESZEL? ÁGNES: Jó kérdés! Még pedig azért, mert kép...

Napok óta a tengerpartról beszélünk, a kisfiammal naponta többször átszámoljuk, hogy hányat kell még aludni, míg a tengerparton leszünk. Itt ülök a félig becsomagolt bőröndök, lezárt, elrendezett mappák és ruhahegyek között, és felteszem magamnak a kérdést, hogy  én   mire is szeretném használni azt a nagyon várt 16 napot? kislányom nyári "jövő"képe KIFELÉ A MUNKÁBÓL Sok átdolgozott éjszaka és párhuzamosan futó szerelemprojektek tették elképzelhetetlenül töménnyé a júliust, és elfáradtam. Megélem a kimerültséget. A munkát nem befejeztem, hanem abbahagytam, rendezgetem az online mappákat, hogy azok, akikkel munkakapcsolatban állok, tudják továbbvinni, tudjanak haladni nélkülem is. Ahogy tegnap egy tréningrésztvevő mondta, az "ostort" átadtam 1-1 bátor jelentkezőnek, a határidőket átbeszéltük, az összegző leveleket elküldtem. Igen, előjön belőlem a belbini befejező véna, ami vállalkozóként kifejezetten erősödik, és ez elégedettséggel tölt el. Szeretem a rendet. Megnyu...

A Nemzetközi Coaching Szövetség felhívása szerint 2020. május 4. és 11. között a coaching hetét ünnepeljük. Amióta ezzel a műfajjal megismerkedtem, minden coaching alkalom: amikor én coacholok, vagy éppen engem coacholnak, az egyenrangú támogatás, az élet kibontakozásának, az önmagamhoz való tiszta kapcsolódásnak, a téradásnak az ünnepe a számomra. Közgazdászként, poroszos nevelésben részesült diákként, kitűnő tanulóként és megfelelési kényszerrel küzdőként fontossá vált számomra a coaching. A szabadúszó létemben ebből a műfajból nyertem a legtöbb megerősödést. Ez a műfaj szelíden vezetett rá arra, hogy hogyan álljak bele a sorsom alakulása iránti felelősségbe, és hogyan támogassak másokat is ezen az úton. A nemzetközi akkreditációmra készülve megragadt bennem ez a tantermi környezetben elhangzott mondat: "A coaching professzionális beszélgetés két ember között egy emberről." Sokmindent, de a figyelmi fókuszt nagyon kifejezi ez a gondolat. Az én belső megélésemet tavaly ös...

Átfordult bennem a helyzet. Ez az igazság. Ne kövezz meg érte, ha te másként éled meg, én most úgy vagyok őszinte, hogy leírom: szeretném, ha ez a karanténhelyzet még tartana 2 hónapig. Úgy érzem, ennyi időre lenne most szükségem az integrációhoz: hogy a tanulásokat, amiket eddig találtam, és amiket még találni fogok, beépítsem a mindennapi működésembe. Azt is érzékelem, hogy ez a bizakodás, ez a lelkesedés bennem valójában a DÖNTÉS nevű állomást jelzi. Azért, hogy értsd, mire is gondolok, kattints vissza a második karanténbejegyzésemhez: itt írtam a változási görbéről , március 24-én. Ma, április 21-én pedig a döntésnél tartok. Egy hónapra volt szükségem, hogy elérjek eddig. Egy hónapra volt szükségem ahhoz, hogy nap szinten több örömet találjak a változás (mondhatom azt is, hogy az új megszokások és kísérletezések) körül, mint amennyi sajnálkozás lenne bennem. Beszámoltam nektek közben a karantén ritmusáról a szívroham-jellegű kilengésekkel , a kimerülésről és az idő átalakulás...

A három a kedvenc számom, ez a 3. karanténbejegyzés, és összesen harminc hete írom ezt a blogot, a 30. vallomásnál tartok. Most valami szépet kellene írni... Az előző bejegyzésem óta ugyanabban a keresgélő-kísérletező fázisban tartok, és mondhatom, hogy joggal: IDŐT ADOK magamnak az új helyzetben, méghozzá úgy, hogy időt adok annak, hogy kísérletezzek. Ez elég szép nekem. Kísérletezek:  a napirend szétcsúszásával, a gyerekek éjjeli fektetésével, a késői keléssel, a magam szaranyázásával és belső védőbeszédemmel, az éjjeli takarítással, a sírással, az írással, a főzéssel, az Internetről való kajarendeléssel, a jövőre esedékes óvodai és iskolai beiratkozások online ügyintézésével, az orvossal való online konzultációval, a takarékoskodással, a délutáni alvással, amibe belealszom, és elkések egy megbeszélt online találkozóról, a kiborulással, a napi fél órás reggeli mozgással, a heti egyszeri 2-3 órás anyakimenővel, a rendetlenség elviselésével, a maszkrendeléssel,...

Az előző bejegyzésemet akkor írtam, amikor a karanténhelyzet tudatosodott bennem, amikor már megértettem, hogy ez nem mese, ez nem film, ez a valóság. Engem támogató szempontokat kerestem. Mert a terveim, az életem gyökeresen átalakult. Mert most kell a támasz . Még mindig sokminden kavarog bennem, de igyekszem minden eddigi tudásomat egyben látni, integrálni, és rendezgetni a felkavarodott érzéseket lelkem polcain. Látjátok, több bejegyzésem újra a fülemben cseng, a szálak összeérnek. Ebben a struktúrálásban több téma megérkezett, előkerült, lefújom róluk a port. Minderről egyszerre akartam írni, mert az egyensúlyvesztés hatására meginduló gondolat-, érzés- és ötletfolyam ismerős működés nekem, látjátok, már legutóbb azon kezdett járni az agyam, hogy mit is tehetnék, hogyan adhatnék én támaszt. Ám volt itt egy kívánságom magamtól pár bejegyzéssel korábban: lassan gyorsulni . Ennek most ideje van, helye van, és kihívás is: a lassulásban is elevennek maradni. Mert szeretném felfogn...

Beszorulunk a lakásba. Beszorulunk kis terekbe. Az életterünk összeszűkül. MIT JELENT EZ A SOCIAL DISTANCING? Távolságot tartunk a közösségi élettől. De milyet is? Nemcsak a társas kapcsolataink alakulnak át, ahogy átveszi a személyes találkozások helyét a virtuális tér, hanem egy másik veszély is fenyeget bennünket: a kütyük és a világhálón beáradó információs hullám messzi partra moshat bennünket önmagunktól. Nem véletlenül írja hivatalos ajánlásában az Egészségügyi Világszervezet (WHO), hogy "naponta meghatározott időben, egyszer vagy kétszer keress friss híreket. A hirtelen, vagy folyamatos híráramlat a járvány terjedéséről bárkit aggodalommal tölt el. Keresd a tényeket, ne az álhíreket vagy téves információkat!" Nekem is meg kellett küzdenem az információéhségemmel. Annak ellenére, hogy nincs televízióm, mindent hallgattam, mindenhonnan kerestem, a forrásra külön ügyelve, hogy mi a hír a világban: a városomban, az országomban, a munkám szempontjából fontos orsz...