EGY COACH VALLOMÁSAI

Szokatlan, különös, rendkívüli ez a nyár, olyan, amilyen még nem volt, és ki tudja, hogy olyan-e, amilyen nem is lesz. Öt hónapja, amikor a járványhelyzet felborította a “normálist”, még nem gondoltam, hogy különösen szerencsésnek érzem magam majd most azért, hogy tudott bátor tervünk lenni a külföldön nyaralásra, hogy hallgattam magamban a #nemaradjitthon hangra, hogy a nyaralás előtti utolsó két, a vírus szempontjából aggasztó héten ugyan féltünk, mérlegeltünk, és kitartottunk a döntésünk mellett: elutaztunk két hétre Horvátországba. Akkor is, ha bizonytalan volt, hogy zöld országból jövünk-e majd haza, hogy utána karantén vár-e ránk. Akkor is, ha biztos volt, hogy utána önkéntes választáson alapulva se ovi, se bölcsi. 2020 luxusa számomra az, hogy ezt a nyaralást anyagi és szellemi értelemben is megengedtük magunknak. Tudom, hogy sokan nem mernek elutazni az anyagi bizonytalanság, sokan a lelki bizonytalanság miatt. Hálás vagyok és szerencsés, hogy mi elmentünk két hétre: hogy közös...

Úgy indultam neki a nyaralásunknak, hogy terveim voltak. SOK. Az előző bejegyzésemben meséltem róluk: naplót akartam írni, jegyzetelni, olvasni, gyöngyöt fűzni, teázni, snorkelezni, aludni, játszani, két gyerek anyukájának lenni... ebből a listából is látszik, hogy nem kevés, bátran kimondhatjuk: rejtett elvárásom volt a pihenéssel kapcsolatban. Közben Facebook-posztban teszem közzé az elkészült karkötőket. Hogy is van ez? AMI SIKERÜL ÉS AMI NEM Részben tudtam, hogy a belső nyugalom eléréséhez hosszabb idő kell majd, ahogy lecsengenek az intenzív munkaidőszakból hozott gondolataim. Tudtam, hogy gyöngédséget szeretnék adni magamnak, és ez sokszor sikerül is: van esti és reggeli tea is, együtt a családdal, ami otthon sokszor elmaradt. Itt kiülünk a kerti tornácra, hallgatjuk a kabócákat és iszogatjuk a teánkat. Megadom magamnak azt is, hogy nem ébresztőórára kelek, hanem elalszom este és napközben is a gyerekekkel, pótolom az alvást, és jólesik, ahogy elnyom az álom a hőség és az egészn...

A Covid, a karantén olyan helyzetek elé állított bennünket - emberként, családként, közösségként, amiben még így, ennyi ideig, ilyen körülmények között nem voltunk. Ha valaki kihívást keres az életben, most biztosan talált magának. Én is találtam sokat: a gyerekek és a munka közötti balanszírozást, a feleség-anya-ember szerepek összehangolását, a különféle hozzátartozók különféle igényeinek a magaméval való egyeztetését... akad(t) bőven. Ahogy a legnagyobb sajnálatomra, és a legnagyobb természetességgel konstatálva azt látom: ítéletek is zúdulnak bőségesen a nyakunkba - valójában mindenkiébe. Valakinek azért, mert otthon ül, valakinek azért, mert túlhajtja magát, valakinek azért, mert türelmetlenül kiabál a gyerekeivel, valakinek azért, mert nem ér oda időben, valakinek azért, mert lemondja, valakinek azért, mert nem végzi el rendesen a munkát.... Aztán vannak azok, akik hordják a maszkot (köztük is vannak, akik rendesen és vannak, akik nem előírásszerűen), és vannak, akik nem hordj...