A melegség eredete - 24. vallomás

A melegség keresése velem maradt az előző bejegyzésem óta: visszaköszönt baráti beszélgetésekben, belső monológokban, mentoringon és csoporthelyzetekben.
Fókuszba került bennem az, hogy vagyok én a melegséggel?
Mikor adom én másnak és mikor magamnak a melegséget?

Egyik reggel, ahogy feküdtek mellettem a még alvó gyerekek az ágyban, hosszú perceken át tudtam erről gondolkodni. A két szuszogó, meleg kis test, ahogy átjárt a bőrkontakton keresztül a 36,8 fok, fénysebességgel a gyerekkoromba repített.
Felidéztem a meghatározó melegség-élményeket és melegségforrásokat. Az emlékeim közül előbukkantak a titkokról szóló mély beszélgetések, a meghatódás könnyei, a szomorúságban való együttlét, a megoldáson való közös gondolkodás, és a sok egyedül töltött perc versek és képek között,  vagy a Duna-parton. Kettősséget éltem át.

Egyrészt megértettem, hogy honnan ered bennem a mélységben való komfortosság: a legszebb, legélettelibb pillanataim mély beszélgetésekhez kötődnek: amikor a szüleim fel merték előttem tárni önmagukat: félelmeiket, bánatukat, fájó emlékeiket, amikor nézhettem a könnyeiket, hallhattam a haragjuk vagy bánatuk forrását, amikor átélhettem az érzéseiket, akár másokhoz, akár egymáshoz kötődtek. Rájövök,  hogy ezekben az érzelmekkel teli pillanatokban gyökerezik segítő identitásom. És semmi csodálnivaló nincs abban, hogy később főleg idősebb emberekkel a szüleim meghökkenésére milyen könnyen kerültem bele ebbe a figyelő, megértő, lelki támaszt nyújtó szerepbe.



Másrészt azt is megértettem, hogy ez a természetesség, közelség és összetartás, amit bánat idején megéltem a szűk családomban, az öröm idején javarészt hiányzott. Kevés olyan emléket tudok felidézni, amikor valamelyikünk öröme, büszkesége, meglepettsége mindannyiunkat átjár, és megadjuk ennek az idejét. Amikor csak úgy élvezzük az együttlétet, amikor felhőtlenül örülünk annak, amit az élet elénk tesz. Talán 32 éves koromban utolsó közös hármasban töltött nyaralásunk során az együttsörözés volt ilyen: nemcsak felhőtlen, de egyenrangú, közös minőség. Átrendeződött a kapcsolatunk.

Az általános iskolai ballagásom napján egyedül maradtam a csokrokkal. Anyu erre, apu arra ment: dolguk volt. Az ünnepek során mindig kaptam hasznos ajándékot. De minőségben együtt töltött időt, és bepillantást szüleim örömeibe, alig-alig. A legjobb emlékek azok a ritka pillanatok, amikor együtt társasoztunk, römiztünk a fa alatt. A játék öröméért nagyon hálás vagyok, és élem ma is a gyerekeimmel. Tele van a polcunk társasjátékokkal.
Az öröm közös megéléséből gyerekként sokkal többre lett volna szükségem. Miért is? Hogy megtapasztalhassam már gyerekként azt, hogy együtt lenni benne jó, hogy az öröm is természetes része az életnek, és hogy az öröm is hozhat partnerséget, intimitást, mély kapcsolódást.


Egy kedves ismerősöm mondta a héten, hogy egy éve minden pillanatban azt kérdezi magától, hogy hogy lehetne a legélettelibb. Ez a gondolati szál fűzte bennem össze a melegséget a mélységgel és most a felhőtlenséggel. Mert számomra az elevenség a mélységben ered. A melegség ott mélyen volt tetten érhető az életem korai szakaszában. Ugyanakkor a melegség az életteliség, a valódi kapcsolódás, a biztonság alapja. És szeretném sokkal többször megélni.
A melegség nemcsak a mélységgel járhat együtt, a melegség az utcán rámköszönő barát tekintetéből is elérhet, és én is mondhatok egy kedves mondatot, ha örömet szeretnék okozni. Melegséget éltem meg tegnap is egy farsangi bulin, ahol nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek is beöltöztek. Semmi mély beszélgetés nem volt, csak laza együttlét, több generációs körben.
És melegséget élek meg abból is, ha reggel akár egy órán át ágyban maradunk még a gyerekekkel és olvasok nekik.



Ezekből a pillanatokból: a melegségből szeretnék többet megélni.
Egyedül, a gyerekekkel, felnőtt társaságban és nagyobb közösségben.
A héten több lépést is tettem efelé:
- a mentorom javaslatára a mélység fenekére néztem
- megkerestem a mélység és a melegség kapcsolatát magamban (és a fenti felismerés AHA-élményt jelentett)
- elkezdtem rendszerezni az öröm-forrásokat
- kétszer dedikáltam magamnak énidőt: termálfürdőbe mentem és jógázni voltam (mindkét alkalom során fizikailag átjárt a meleg)
- elkezdtem összekapcsolni az örömforrásokat a társas együttlétekkel, és a korona ékköve: a szüleim születésnapját spontán szerveződő összejövetel keretében megünnepeltük, amibe őszintén bele tudtam tenni az ünneplés szándékát, és azt a figyelmes jelenlétet is, amikor észreveszem, hogy mikor esne jól nekik egy fotó, vagy mikor van szükség utántöltésre a pohárban. Melegség járt át, és tudatos vagyok abban, hogy a gyerekeimnek ezt a mintát adjam át: van súlya és mélysége a közösen megélt örömöknek.
Így is gyökereket eresztek.
Így is szorosabbra szövöm a köztünk lévő kapcsolatot.
Gyógyulok.
Élek.

És nézzétek el, ha a szokásos keddre vártátok a bejegyzésemet.
Az energiáimat az áramlásban maradásra és a melegség megtalálására fordítottam. Az emésztésre ma jutott időm. De ezt annál nagyobb szeretettel tettem.
A melegség legyen veletek!

NEKED MIT JELENT A MELEGSÉG?

Ha segítségül hívnád a coachingot, hogy ránézz arra, hogy mikor és hogyan élsz meg melegséget, honnan kaphatnál többet, jelentkezz be hozzám coachingra! Itt kérd a 60 perces ingyenes próbaalkalmat!

Ha nem szeretnél lemaradni, iratkozz fel! Ezt kétféleképpen teheted meg:
1. a Belső Hajtóerők hírlevélre feliratkozva havonta egyszer értesülhetsz a friss blogbejegyzésekről, sőt a hírlevél-olvasók még különleges jelenlét-gyakorlatokat is kapnak tőlem, mert A jelenlét élménye teljesebbé tesz.
2. ezen a felületen fentebb is feliratkozhatsz, így keddenként egyenesen a postaládádba érkeznek a bejegyzések, de nem kapsz sem hírlevelet, sem jelenlét-gyakorlatokat.

Tarts velem! Tégy magadért!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A kapcsolat alapja a támasz. - 6. vallomás

Rugalmasság és kedvesség - 8. vallomás

Hogy lehetek hiteles? Mitől hiteles egy vezető? - 3. vallomás