EGY COACH VALLOMÁSAI

Egy panelház második emeletén telt el a gyerekkorom nagy része. Tinédzserként sokat ültem a Duna-parton verseket fabrikálva, de pár óránál hosszabb élményem nem volt a városi zajoktól távol. Nyaranta utazgattunk a szüleimmel, de a természet csak az egyetemista éveim alatt kúszott be a szabadidős repertoáromba. Aztán bekúszott, és ott maradt. Egyre mélyebbre kerül bennem ez a vonzalom. Egyre jobban érzem, hogy én is a része vagyok. Őszülök, és nem festem a hajam. És nekem ez rendben van. MI NEKEM A TERMÉSZET? Goethe írja, hogy "A természet a mesterek mestere." Valahogy én is mesternek tartom. Sokat tanulok abból, ahogy megfigyelem, ahogy megértem a történéseit, ahogy mindezeken keresztül az életemet és önmagamat értem meg egyre jobban. A gyökereim nagyon messze, nagyon mélyen összeérnek a természettel, életre kelnek, innen táplálkoznak. Egy tőről fakadunk. És ha lehet, keresem a természetben, a természettel levés lehetőségét. A sivatagot, a vizet, az erdőt

Konzervatívnak gondoltam magam régebben, és sok kérdésben merev voltam: csalódott lettem, ha valaki lemondott egy találkozót, vagy késett (még akkor is, ha jelzett erről). Azt éltem meg, hogy nem vagyok igazán fontos. Aztán valami megváltozott. Ma már fellazult, megpuhult ez a szigorú külső keretrendszer, ami tele van megállapodásokkal és szabályokkal. Mintha már csak félig nyitott szemmel figyelnék ezekre kifele. A tekintetem már nem akar ezekbe biztos pontként kapaszkodni. Hanem sokkal inkább keresem ezzel a félig befelé figyelő tekintettel a belső viszonyulásomat a változó körülményekhez. Az a legfontosabb tanulásom, hogy az életben nincs állandóság. Hogy az egyensúly felborul, hogy minden változik körülöttem, és nem utolsó sorban bennem is. Ezért lett fontos befelé is figyelnem. Ebben például következetes vagyok. Ha valami váratlan történik, megkeresem, hogy vagyok ezzel. RUGALMASSÁG EGY MUNKAHELYZETBEN Nemrég egy konferencián tartottam workshopot. A szervezés nem volt tö

A szó és a tett összhangjának hiánya kiütközik, bizalmatlanságot kelt. Nehéz megfogalmazni ezt, ha találkozunk vele, hiszen az információk jóval nagyobb részét nem a verbális értelmezésen keresztül szerezzük be egy-egy helyzetben. Ezt a keresett-vágyott összhangot követekezetességnek hívom. Ha vizet prédikálok, vizet iszom. MIÉRT FONTOS A KÖVETKEZETESSÉG? A megállapodások betartásának, a bizalomnak, a kiszámíthatóságnak az egyik hozzávalója a következetesség. Ha ez nincs, a szavak, az ígéretek, a cselekedetek elszállhatnak. Mintha a pókfonalak nem állnának össze hálóvá, hanem különálló liánokként lógnának. De mindenképpen a levegőben lógnak. Ha a kapcsolat alapja a támasz , a támasz egyik módja a következetesség. A   következetesség számomra a híd a megelőlegezett és a kipróbált bizalom között . A kisgyerekeimen érzékelem az időérzék alakulásával, hogy milyen fontos referenciakeret a napirend. Ők nem ismerik az órát, de bíznak abban, hogy megteszem, amit mondok. N

Amikor összeállt a legfőbb szükségleteim top 10-es listája az erőszakmentes kommunikáció trénerképzőn, megosztottam azt a tanulótársaimmal. A korábban tárgyalt érthetőség mellett a támasz volt az a másik, amivel kapcsolatban felmerült a kérdés, hogy valóban önálló szükséglet-e. Azaz azáltal, hogy támaszt kapok, áttételesen nem valami más, a biztonság-, vagy a kapcsolatigényem elégül-e ki. Az a kérdés is megjelent, hogy hol van a támaszban az egyenrangúság? Hiszen talán a leggyakoribb asszociáció a támasszal és a támogatottsággal kapcsolatban az elesettség: azaz az egyik gyenge, a másik pedig erős. MEGTAPASZTALNI A TÁMASZT Én másképp gondolkodom a támaszról. Talán azért, mert coach vagyok. Talán azért, mert megtapasztaltam fizikai szinten, hogy mit jelent megtámasztva lenni, mégis szabadon és inspiráltan egy kapcsolatban. Ez érdekesen hangzik? Akkor állj fel egy pár pillanatra. Menj oda egy szabad falfelülethez, és dőlj neki a falnak. Ha jól figyelsz, megérezheted, hogy