Kreativitástól a zenig - 45. vallomás

Úgy indultam neki a nyaralásunknak, hogy terveim voltak. SOK. Az előző bejegyzésemben meséltem róluk: naplót akartam írni, jegyzetelni, olvasni, gyöngyöt fűzni, teázni, snorkelezni, aludni, játszani, két gyerek anyukájának lenni... ebből a listából is látszik, hogy nem kevés, bátran kimondhatjuk: rejtett elvárásom volt a pihenéssel kapcsolatban. Közben Facebook-posztban teszem közzé az elkészült karkötőket. Hogy is van ez?

AMI SIKERÜL ÉS AMI NEM

Részben tudtam, hogy a belső nyugalom eléréséhez hosszabb idő kell majd, ahogy lecsengenek az intenzív munkaidőszakból hozott gondolataim. Tudtam, hogy gyöngédséget szeretnék adni magamnak, és ez sokszor sikerül is: van esti és reggeli tea is, együtt a családdal, ami otthon sokszor elmaradt. Itt kiülünk a kerti tornácra, hallgatjuk a kabócákat és iszogatjuk a teánkat. Megadom magamnak azt is, hogy nem ébresztőórára kelek, hanem elalszom este és napközben is a gyerekekkel, pótolom az alvást, és jólesik, ahogy elnyom az álom a hőség és az egésznapos friss levegőn való tartózkodás után. Eszembe jut, hogy amikor évekkel ezelőtt Izraelben töltöttem egy hónapot, rengeteget aludtam, és békés, feltöltött állapotba kerültem a hőség ellenére.

A reggeli táncnak, ami szintén a terveim között szerepel, azonban még nem találtam helyet a napirendben. A futócipőmet otthon hagytam, az ásványgyöngyök fűzése órákra leköt, a férjem néha duzzog miatt, s lopott tengerparti órákban a fürdőzés helyett Brené Brownt olvasok, mert hajt a kíváncsiság, hogy megtudjam, mi van még a könyvben. Akkor is, ha lemaradok egy-két játékkal töltött óráról.

Még a lezárásban vagyok, ugyan mást csinálok, mint amikor dolgozom, mert olvasok és a kézügyességemet használom meg persze a kreativitásomat, de ezek a tevékenységek a mókuskerék csillapítását szolgálják. Még benne vagyok: pörgetem az oldalakat a könyvben, pörgetem a gyöngyöket a kezem alatt. Közben azért más is történik, mielőtt teljesen elítélném magam, és elbujdosnék egy sarokba, hogy nem sikerül a lazulás.

A NEM SIKERÜLÉS HASZNA

Megihletnek a gondolatok: azt olvasom Brené Browntól, hogy "minek kell véget érnie, vagy meghalnia, hogy a kapcsolatunk újjászülessen?" És felteszem magamnak a kérdést: minek kell véget érnie, meghalnia, hogy a magammal való kapcsolatom újjászülethessen? 

Integrálom, összeszövöm egy egységes anyaggá az életem képeit, ahogy ez a válasz jön: először is fel kell támadnia bennem a kreativitásnak: ez azt jelenti az én életemben, hogy megmozdulnak a beragadt kövek, hogy új és új mintákat, alakzatokat, átmeneteket találok ki, ahogy az ásványgyöngyök is új és új gondolati ívekre inspirálnak. 

Aztán fel kell magamnak tennem a kérdést, hogy mi az, ami most leginkább mozgat, ami leginkább rólam szól? Ahogy a sokféle elkészült és a gondolataimban már megszületett karkötő közül kiválasztom a legszimpatikusabbakat: nemcsak a színük miatt, hanem a hozzájuk kapcsolódó gondolatiság, a nekem szóló jelentéstartalom és a hozzájuk kapcsolódó érzések miatt. Szelektálom, hogy mi szól most a leginkább rólam.

És ezen a talajon, ha megvan az alkotás, önmagam újrateremtése, ha meghalt már bennem az alkotás iránti vágy, és megérkezett a megnyugvás, akkor jön el a zen.

Ismerjük egymást jól, de régen találkoztunk. Biztos vagyok benne, hogy felismerem majd, ahogy a tengerparton a hajtincseimet elrendezi, ahogy a hullámokon elrévedező tekintetemre egy tűlevelet ejt, vagy ahogy a kabócák muzsikáját egy pillanatra, nem többre, megállítja.

Amikor bekövetkezik a kreatív önkifejezés vágyának halála, amikor eggyé válik bennem a kint és a bent, akkor újból létrejön a kapcsolat önmagammal. Hamarosan ideér ez az állapot. Érzem.

Türelmetlenül várom, és közben hagyom, hogy kifussanak belőlem a kreatív ötletek, hogy megszülessenek az ásványkarkötők, hogy elolvassam a könyvet. Megélni kell hagynom a saját tempómat, a saját ritmusomat. Nem elfutni előle, nem fékezni, nem hallgatni például a férjem nemtetszésére, hanem megteremteni az időt és a kereteit annak, hogy ez nekem lehessen. Így tudok elérkezni a zenbe. Ez az én ritmusom. Ez az én receptem. Önmagam nyugalmához.

"Ahhoz, hogy meg tudjunk bocsátani, valaminek meg kell halnia." És ha úgy döntök, megbocsátok, szembe kell néznem a fájdalommal. Egyszerűen muszáj fájnia. Ezeket üzeni Brené Brown. És igen, sötét félelem övezi bennem is azt, hogy nesze neked coaching és tudatosság, hogy van az, hogy én nem tudok megnyugodni, zenné válni, amikor csak kívánom. De emberből vagyok. Én is. Mint bárki más. Meg kell halnia a tökéletes vagyok, mert ... gondolatnak. És ez fáj: fájó látni a saját tökéletlenségemet. 

Ugyanakkor egy hatalmas lehetőség tudni, hogy tökéletlenségemben én hogyan is működöm, és ezt a működésmódot tiszteletben tartani, elősegíteni, magamhoz ölelni. Mert ez vagyok én.

Ezt élem most: magamhoz, magamba ölelem mindazt a tudást, ami belül van, ami körbevesz, és hagyom integrálódni, beépülni a természet és a tapasztalás bölcsességeit.

Az elkészült karkötők egy része hamarosan elérhető lesz, még keresem a formát, módot, hogy hogyan. Annyi biztos, hogy rengeteg energiával telve érkeznek majd.

NEKED MI A RECEPTED LAZULÁSHOZ?

Megbocsájtod magadnak, ha valami nem úgy sikerül, ahogy tervezed? Felismered a szükségleteidet, a működési mintád? Ha ezt tudatosabbá tennéd, hogy magadhoz ölelhesd, szeretettel várlak coachingon! Itt kérd a 60 perces ingyenes próbaalkalmat!

Ha nem szeretnél lemaradni, iratkozz fel! Ezt kétféleképpen teheted meg:

1. a Belső Hajtóerők hírlevélre feliratkozva körülbelül havonta egyszer értesülhetsz a friss blogbejegyzésekről, sőt a hírlevél-olvasók még különleges jelenlét-gyakorlatokat is kapnak tőlem, mert A jelenlét élménye teljesebbé tesz.

2. ezen a felületen fentebb is feliratkozhatsz, így keddenként egyenesen a postaládádba érkeznek a bejegyzések, de nem kapsz sem hírlevelet, sem jelenlét-gyakorlatokat.

Tarts velem! Tégy magadért!