A kapcsolat alapja a támasz. - 6. vallomás

Amikor összeállt a legfőbb szükségleteim top 10-es listája az erőszakmentes kommunikáció trénerképzőn, megosztottam azt a tanulótársaimmal. A korábban tárgyalt érthetőség mellett a támasz volt az a másik, amivel kapcsolatban felmerült a kérdés, hogy valóban önálló szükséglet-e. Azaz azáltal, hogy támaszt kapok, áttételesen nem valami más, a biztonság-, vagy a kapcsolatigényem elégül-e ki.
Az a kérdés is megjelent, hogy hol van a támaszban az egyenrangúság? Hiszen talán a leggyakoribb asszociáció a támasszal és a támogatottsággal kapcsolatban az elesettség: azaz az egyik gyenge, a másik pedig erős.



MEGTAPASZTALNI A TÁMASZT


Én másképp gondolkodom a támaszról.
Talán azért, mert coach vagyok.
Talán azért, mert megtapasztaltam fizikai szinten, hogy mit jelent megtámasztva lenni, mégis szabadon és inspiráltan egy kapcsolatban.

Ez érdekesen hangzik?
Akkor állj fel egy pár pillanatra.
Menj oda egy szabad falfelülethez, és dőlj neki a falnak.
Ha jól figyelsz, megérezheted, hogy attól, hogy a falnak dőltél, másképpen tart a talaj.
Valószínűleg ismerős ez a pozíció. Valószínűleg támaszkodtál már a falnak.
Figyeld meg, hogy mennyire szabad ez a helyzet: elléphetsz előre, elemelheted a lábad a talajról.
És még talán kapcsolódik ehhez a mozdulathoz egy sóhaj is.
Könnyedségérzet.


Nagyon jólesik most eltölteni egy kis időt ezzel a szóval, ezzel az értékkel: TÁMASZ.
Önismereti mozgástréningről (weight flow contact) égett belém vagy 12 éve az a mondat, hogy a kapcsolat alapja a támasz. Ott ezt a bőrömön tapasztaltam, ahogy a csuklómat átölelő ujjak bilincse enyhült, és az ujjak a csuklóm alá csúsztak, hogy megtámasszák a kezemet, és én bármikor kiemelhettem a kezem.

A támasz számomra egyszerre ad biztonságot, bizalmat, szabadságot, tiszteletet, erőt, lehetőséget és egyenrangúságot.
Nem elesett és ügyetlen vagyok. Gyenge sem vagyok.
Nem ezért van szükségem támaszra. Legalább is nem mindig.
Hanem azért is, mert szeretném tudni, hogy milyen hatással vagyok, szeretném tudni, hogy jó felé tartok-e, szeretném tudni, hogy az vagyok-e, aki lenni szeretnék. És igen, ezt kapcsolatban tudom megélni. Erről itt írtam.

Számomra a támasz a másik helyzetének érzékeléséből adódó lehetőség kínálása az egyensúlyra, a lendületre, a kapcsolatra, és ennek a lehetőségnek a felkínálása, amivel a másik szabadon élhet. Ha pedig él vele, bizalmat tesz a kapcsolatba, és egy pillanatra megszületik a találkozás, az egyenrangúság, a kölcsönösség, ami energizál, sok esetben gyógyít. A támaszban megtapasztalom a mély figyelmet, és megtapasztalom a méltóságot. Nem elveszik a lehetőség, hanem adatik.



MIKOR JÖN JÓL A TÁMASZ?

Természetesen írhatnám, hogy a támasz minden kapcsolatban jól jön, minden kapcsolatot gazdagít. A tapasztalatom mégis az, hogy ritkán tud megszületni.
Azt is tapasztalom, hogy ha jobban figyelek, akkor élesedik az érzékelésem.
A pontos, mély figyelemmel kísért helyzetekből gyakrabban születik támasz. Ez az önismereti utam végtelenbe mutató kérdése: eléggé mélyen, eléggé pontosan figyelni befelé.

1. Ha hosszú ideje nem kértem vagy nem kaptam támaszt, akkor sóvárogva várom.

Számomra ez a mondat két szempontból is fontos:
Mert a közelmúltban pontosan egy évet töltöttem el egyedülálló anyaként - két gyermekkel és három nagyszülő aktív segítségével, de felnőttként tulajdonképpen egyedül. Egyik irányba gondoskodni, másik irányba határokat érvényesíteni és egyszerre kérni. Az egyenrangúság, a kölcsönösség, a szabadság hiányzott a mindennapi megélés szintjén. Ezért most ezek kifejezetten fontossá váltak.
Persze mindkét irányból kaptam támogatást, de azt a fajta támaszt, amit egy faltól kaphatok: hogy a teljes súlyomat odaadhatom anélkül, hogy felborulna, ezt nem tudtam megélni. Felnőtt támaszra vágyom.

A fenti mondat másik kiemelkedő aspektusa, hogy kérek-e támaszt.
Vajon elégszer kérek támaszt? És persze arra jutok, hogy nem. Nem elégszer! Tulajdonképpen ha jobban belegondolok, minden panasz egy kiváló alkalom arra, hogy támaszt kérjek: ha nem ittam eleget a nap során: egy forró teát, ha melegségre vágyom: egy ölelést, ha fejlődésre: őszinteséget, és így tovább... A tea, az ölelés, az őszinte visszajelzés mind támasz. Nekem. És még csak mély kapcsolatra sincs hozzájuk szükség!




2. Akkor is jól jön a támasz, amikor nehéz időszakot élek, amikor kimerült vagyok.

Csak tudom-e kérni? Sokáig tanulnom kellett, hogy ez kérhető.
Ugyanis sokszor bekapcsolt az a hiedelmem, hogy én mindent elbírok, és kibírok. De kell-e, hogy így legyen?
Most már tudom, hogy nem: ha betegek vagyunk a gyerekekekkel, akkor is tudom, hogy ugyanúgy fontos, hogy én meggyógyuljak, mint hogy ők, hiszen végül is nekem kell megtartanom a hétköznapokban őket, nekem kell számukra támaszt adnom. Ezért megtanultam kérni: nyugalmas időt, hogy inhaláljak, vagy hogy tornázzak. Személyesen így vállalok a sorsomért felelősséget. Erről korábban itt értekeztem.

Ha munkahelyi helyzetekre gondolok, hányszor fordul elő, hogy beleroskadunk? Én a szívós, kitartó fajta vagyok. És amíg nem tudtam, hogy kérhetek: segítséget, hogy az nem szégyen, hogy én is emberből vagyok, addig hajlamos voltam kudarcként megélni, ha valamit nem tudtam határidőre megtenni, és inkább éjszakáztam. De erre ügyelni kell! Hosszú távon az éjszakázás a legfőbb erőforrásunk: a pihentségünk, az összerendezettségünk alul húzza ki a talajt.

A támasz, a segítség kérése ezen a ponton összekapcsolódik bennem az önbecsüléssel. Vagyok-e olyan értékes és kedves a magam számára, hogy fizikailag és szellemileg is a legjobbat kívánom magamnak? Hogy megölelem magam a nehéz helyzetben, mintegy megtámasztva magam, és megkeresem, hogy kitől is kérhetnék?

3. És akkor is jól jön a támasz, ha céltudatosan valahová tartok.

Nem az elesettség, vagy ügyetlenség miatt, hanem az energiáim hatékony és takarékos felhasználása, az egészséges önszeretet okán. Jólesik, ha a figyelmemet megerősíti, kipótolja valaki más. Így jobb esélyem van elérni a célt, ahova tartok, vagy észrevenni, hogy ha módosítanom kell valamin.

Ma jött szembe egy üzleti eset, amikor valaki arra panaszkodott, hogy az elmúlt egy évben milyen sokan elkezdték utánozni az általa kialakított - nevezzük így - terméket. Azonnal bevillantak azok a múltbeli élményeim, amikor hasonló helyzetben voltam. Tavaly egy kedves ismerősöm egy képet küldött vigasztalásul, amin egy mondat állt: First they laugh, then they copy. És valóban: először kinevetnek, aztán utánoznak. Nekem ez a mondat támaszt adott. Átkeretezte a helyzetet: irigylésreméltó, utánzásra késztető volt az ötletem, a projektem. Azóta is folytatom, mert megerősödtem a hitben, hogy érdemes.


TE MIHEZ KÉRSZ TÁMASZT?

Ha szeretnél bátrabban, pontosabban támaszt kérni, jelentkezz be hozzám coachingra!

Itt kérd a 60 perces ingyenes próbaalkalmat! Coachként úgy támasztalak meg, hogy jelen vagyok veled a pillanatban, neked adom a figyelmemet, ketten figyelünk rád. Ha nehéz érzések kerülnek elő, megtartalak. Ha könnyed érzések, veled örülök, és ünneplek. Fogadom a kérésedet, és ha megengeded provokállak is, de sosem hagylak magadra! Egyensúlyt keresünk.

Ha segítő szakmában dolgozol, ezen a workshopon nézhetsz rá arra, hogy mit is jelent fizikai síkon a támasz, és ezt hogy tudod a munkádban hasznosítani: Mitől működik? A segítő kapcsolat.

A következő bejegyzésben a következetességről olvashatsz. Kísérj el, és tanulj magadról!

Ha nem szeretnél lemaradni, iratkozz fel. Ezt kétféleképpen teheted meg:

1. a Belső Hajtóerők hírlevélre feliratkozva havonta egyszer értesülhetsz a friss blogbejegyzésekről, sőt a hírlevél-olvasók még különleges jelenlét-gyakorlatokat is kapnak tőlem, mert A jelenlét élménye teljesebbé tesz.

2. ezen a felületen fentebb is feliratkozhatsz, így keddenként egyenesen a postaládádba érkeznek a bejegyzések, de nem kapsz sem hírlevelet, sem jelenlét-gyakorlatokat.


Tarts velem! Tégy magadért!



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Vállalkozónak lenni - A KEZDETEK – 48. vallomás

Vállalkozónak lenni - KIHÍVÁSOK - 49. vallomás

Mit mond rólam a hegy? - 47. vallomás