Rugalmasság és kedvesség - 8. vallomás
Konzervatívnak gondoltam magam régebben, és sok kérdésben merev voltam: csalódott lettem, ha valaki lemondott egy találkozót, vagy késett (még akkor is, ha jelzett erről). Azt éltem meg, hogy nem vagyok igazán fontos.
Aztán valami megváltozott.
Ma már fellazult, megpuhult ez a szigorú külső keretrendszer, ami tele van megállapodásokkal és szabályokkal. Mintha már csak félig nyitott szemmel figyelnék ezekre kifele. A tekintetem már nem akar ezekbe biztos pontként kapaszkodni. Hanem sokkal inkább keresem ezzel a félig befelé figyelő tekintettel a belső viszonyulásomat a változó körülményekhez. Az a legfontosabb tanulásom, hogy az életben nincs állandóság. Hogy az egyensúly felborul, hogy minden változik körülöttem, és nem utolsó sorban bennem is. Ezért lett fontos befelé is figyelnem. Ebben például következetes vagyok. Ha valami váratlan történik, megkeresem, hogy vagyok ezzel.
RUGALMASSÁG EGY MUNKAHELYZETBEN
Nemrég egy konferencián tartottam workshopot. A szervezés nem volt tökéletes. A maximum létszámhoz képest plusz öt fő bejelentkezett. Az időkeretek csúsztak. Az ebédért összesen 20 percet kellett sétálni oda és vissza sietős tempóban. Én végül 25 perc alatt megebéldtem, és igyekeztem visszaérni a helyszínre, de tudtam már, hogy ez a résztvevőktől nem elvárható. Fontos a szusszanás, az étellel, itallal újratöltődni, megemészteni mindezt a korábban hallottak mellett. Mindenesetre el akartam készülni: belülről az hajtott, hogy készen álljak arra, ami jönni fog.
Lassan szállingóztak az emberek. Az eredetihez képest már 45 perces csúszásnál döntöttünk úgy közösen a jelenlévőkkel, hogy becsukjuk a terem ajtaját, és kezdünk. Aki szeretne, még csatlakozik majd. A bejelentkezett létszámhoz képest többen nem tartottak velünk, mert egyéb teendőik is voltak, és volt, aki egyáltalán meg sem érkezett. Mi elkezdtük. Jöttek még. A kezdésnél közben az is kiderült, hogy a csapat nagyobb része hamarabb is tervezte az elmenetelt, mert ez a program tartott (volna) a legtovább, de megbeszélt találkozók, hazaútjaik voltak. Azaz még 30 perc mínuszba kerültünk.
Újratervezés, újratervezés, újratervezés....
A nap során legalább ötször terveztem újra az elképzeléseimben a workshop menetét.
Izgatott voltam, és kíváncsi.
Szeretem a váratlan helyzeteket, kihívásként élem meg, hogy idomuljak hozzájuk úgy, hogy közben a résztvevők megértést és alkalmazkodást éljenek meg. Mert a csalódottság mellett valójában elfogadás van bennem: azzal főzök, ami van. Coachként, trénerként megtanultam már, hogy a jelenlévőből a legjobb kiindulni.
Maximumra csavartam a hangerőt, és a bennem lezajló folyamatokat a legjobb tudásom szerint kihangosítottam: így alkalom nyílt arra, hogy elmondjam a szempontjaimat, meghallgassam a többiekét, közös nevezőt keressünk, és szinte percre pontosan a kívánt időre fejezzük be a workshopot.
Megkönnyebbültem annak a visszajelzésnek hallatán a munka végén, hogy nem érezték a résztvevők azt, hogy nem jutott volna idő valamire. Igen, én tudtam, hogy mi maradt ki, de örülök, hogy úgy sikerült számukra lehetővé tenni a tapasztalást, a megbeszéléséket és az elmélet megismertetését, hogy a történet kerek egésszé álljon össze.
Elégedettség van bennem, ha visszagondolok erre az eseményre, és hálát érzek, ha visszagondolok az én saját rögös utamra a rugalmasság felé.
Mert a rugalmasság egy nehéz műfaj. A rugalmasság egy olyan mentális és fizikai állapot, amely a külvilágból érkező ingerekre magam és mások körülményeinek is megfelelő, gyors támogató megoldást kínál, és mindez cselekvőkészséggel párosul.
AKASZTJÁK A HÓHÉRT
Na, és akkor most jön az a rész, ahol akasztják a hóhért. Ajjj...
Tényleg ilyen laza vagyok mindig? Csak áramlok, folyok, mint a Duna, és nem dúlnak bennem konfliktusok?
Hát persze, hogy dúlnak.
Tehát mi van ezen a másik oldalon? Mi van idebent? Mi van akkor, ha én vágyom rugalmasságra?
És mi van akkor, ha valamivel annyira nem vagyok komfortos, hogy befeszülök?
Igen, van ilyen. Sokszor.
Egyik sem kellemes.
Járom ezt az utat.
A feszültségmentes életet még én sem találtam fel, de keresem folyton az utakat feléje.
Egyre többet tudok a testemről, egyre jobban érzékelem a feszüléseit.
Sikerül elcsípnem az ideges rezdüléseket már jóval azelőtt, hogy robbanás keletkezne bennem, körülöttem.
Már észreveszem, és tudom jelezni, hogy ha valamire szükségem van.
Tudok kérni másoktól, vagy magamtól is.
Eddig már eljutottam.
De mi van, ha beüt a krach? Ha feszes, rugalmatlan leszek, és ragaszkodom valamihez...
Egy mindfulness / avagy tudatosság online konferencián veszek részt a napokban, és rengeteget tanulok arról, hogy a tudatosságnak milyen összetevői vannak.
Itt figyeltem fel két dologra: az együttérzésre és a kedvességre. Eddig amolyan evidenciaszámba vettem ezeket. Most mégis elgondolkodtam.
Elgondolkodtam azon, hogy mennyire vagyok együttérző magammal és másokkal.
És elgondolkodtam azon, hogy mennyire vagyok kedves magammal és másokkal.
Ez pontosan négy kérdés.
És azt találtam, hogy mind a négy pontban bőven van még előre.
Ezen gondolatok és a természet hatására történt ma valami.
EGYÜTTÉRZÉS ÉS KEDVESSÉG
Az együttérzés először magammal egy nagyon alapos befelé figyelést hozott ma, és ott azt találtam, hogy szeretnék egy nagy túrát, igazi jó fizikai fáradtságot.
A kedvesség magammal puhaságot is hozott, elkezdtem figyelni a lábamat, ami tegnap este is fájt, arra is felfigyeltem, hogy a gyerekek jelenléte fizikailag nem, de mentálisan más jelenlétet hoz a túrázásban, és felmerült bennem, hogy a tegnap esti kimerültség talán elkerülhető, alacsonyabban tartható, ha több időt töltünk nagy réteken rohangálva.
Miközben így vizsgálódtam magamban, elindultunk egy további 3 órás útszakaszra.
Útközben a férjem arcán egy rezdülés, a kislányom jelzése, hogy fáj a lába bekúsztak a retinámon és a dobhártyámon át a szívemig, és elképzeltem, hogy ők vajon hogy vannak. Valami feszülés jelent meg bennük. És ahogy figyeltem, ez bennem is feszülést hozott.
Mi lenne, ha visszafordulnánk? Az csak egy óra, akkor van egy nyugisabb délutánunk, lábmasszázs este, pihenés...
Egy perc múlva visszafele indultunk már.
Fákat ölelgettünk.
Levelekből és kövekből képet raktunk ki a földön.
Mozgásokat utánoztunk.
Bújócskáztunk.
A kisfiam motorról leesést szimulálva esőset játszott, mi meg utána legördültünk a domboldalban.
Levelek, fűszálak tapadtak ránk.
A gyerekeknek olyan egészséges piszkos ábrázatuk lett, hogy öröm volt rájuk nézni.
Puha rét, puha napsütés, puha énekszó és sok nevetés vett körül.
Jólesett volna a hosszú túra is, de megviselt volna bennünket. És amíg ennek a többesszámnak a része vagyok, addig nem hagyhatom figyelmen kívül a rám tett hatását másoknak. Ezért is vált ma még erősebbé újra a felismerés: a kevesebb több, de mélyebb :), puhább.
És így nemcsak a rám tett hatásuk fontos. Hanem az is, hogy az én feszülésem milyen hatást hoz másoknak. Hogy a tükörneuronok milyen jól működnek. Ha valaki stabilan laza és földelt, akkor az másoknak is gyógyulást hozhat!
Köszönöm.
TE MIBEN VAGY RUGALMAS?
Ha szeretnéd tudatosabban látni, hogy mikor, mitől és miben vagy rugalmas, és fejlődésre is vágysz, jelentkezz be hozzám coachingra!
Itt kérd a 60 perces ingyenes próbaalkalmat! Coachként úgy vagyok rugalmas a közös munkában, hogy tiszteletben tartom a kéréseidet, a hangulatodhoz, a témádhoz igazítom az eszközeimet, keresek hozzád illő időpontot és helyszínt, természetesen saját kereteim között, és ezzel példát mutatok az önmagam érdekeinek érvényesítése és a te érdekeidnek való megfelelés közötti egyensúlyozásból.
Ha segítő szakmában dolgozol, ezen a workshopon nézhetsz rá kapcsolati működésedre: Mitől működik? A segítő kapcsolat.
A következő bejegyzésben a természetességről olvashatsz. Kísérj el, és tanulj magadról!
Ha nem szeretnél lemaradni, iratkozz fel. Ezt kétféleképpen teheted meg:
1. a Belső Hajtóerők hírlevélre feliratkozva havonta egyszer értesülhetsz a friss blogbejegyzésekről, sőt a hírlevél-olvasók még különleges jelenlét-gyakorlatokat is kapnak tőlem, mert A jelenlét élménye teljesebbé tesz.
2. ezen a felületen fentebb is feliratkozhatsz, így keddenként egyenesen a postaládádba érkeznek a bejegyzések, de nem kapsz sem hírlevelet, sem jelenlét-gyakorlatokat.
Tarts velem! Tégy magadért!
Aztán valami megváltozott.
Ma már fellazult, megpuhult ez a szigorú külső keretrendszer, ami tele van megállapodásokkal és szabályokkal. Mintha már csak félig nyitott szemmel figyelnék ezekre kifele. A tekintetem már nem akar ezekbe biztos pontként kapaszkodni. Hanem sokkal inkább keresem ezzel a félig befelé figyelő tekintettel a belső viszonyulásomat a változó körülményekhez. Az a legfontosabb tanulásom, hogy az életben nincs állandóság. Hogy az egyensúly felborul, hogy minden változik körülöttem, és nem utolsó sorban bennem is. Ezért lett fontos befelé is figyelnem. Ebben például következetes vagyok. Ha valami váratlan történik, megkeresem, hogy vagyok ezzel.
RUGALMASSÁG EGY MUNKAHELYZETBEN
Nemrég egy konferencián tartottam workshopot. A szervezés nem volt tökéletes. A maximum létszámhoz képest plusz öt fő bejelentkezett. Az időkeretek csúsztak. Az ebédért összesen 20 percet kellett sétálni oda és vissza sietős tempóban. Én végül 25 perc alatt megebéldtem, és igyekeztem visszaérni a helyszínre, de tudtam már, hogy ez a résztvevőktől nem elvárható. Fontos a szusszanás, az étellel, itallal újratöltődni, megemészteni mindezt a korábban hallottak mellett. Mindenesetre el akartam készülni: belülről az hajtott, hogy készen álljak arra, ami jönni fog.
Lassan szállingóztak az emberek. Az eredetihez képest már 45 perces csúszásnál döntöttünk úgy közösen a jelenlévőkkel, hogy becsukjuk a terem ajtaját, és kezdünk. Aki szeretne, még csatlakozik majd. A bejelentkezett létszámhoz képest többen nem tartottak velünk, mert egyéb teendőik is voltak, és volt, aki egyáltalán meg sem érkezett. Mi elkezdtük. Jöttek még. A kezdésnél közben az is kiderült, hogy a csapat nagyobb része hamarabb is tervezte az elmenetelt, mert ez a program tartott (volna) a legtovább, de megbeszélt találkozók, hazaútjaik voltak. Azaz még 30 perc mínuszba kerültünk.
Újratervezés, újratervezés, újratervezés....
A nap során legalább ötször terveztem újra az elképzeléseimben a workshop menetét.
Izgatott voltam, és kíváncsi.
Szeretem a váratlan helyzeteket, kihívásként élem meg, hogy idomuljak hozzájuk úgy, hogy közben a résztvevők megértést és alkalmazkodást éljenek meg. Mert a csalódottság mellett valójában elfogadás van bennem: azzal főzök, ami van. Coachként, trénerként megtanultam már, hogy a jelenlévőből a legjobb kiindulni.
Maximumra csavartam a hangerőt, és a bennem lezajló folyamatokat a legjobb tudásom szerint kihangosítottam: így alkalom nyílt arra, hogy elmondjam a szempontjaimat, meghallgassam a többiekét, közös nevezőt keressünk, és szinte percre pontosan a kívánt időre fejezzük be a workshopot.
Megkönnyebbültem annak a visszajelzésnek hallatán a munka végén, hogy nem érezték a résztvevők azt, hogy nem jutott volna idő valamire. Igen, én tudtam, hogy mi maradt ki, de örülök, hogy úgy sikerült számukra lehetővé tenni a tapasztalást, a megbeszéléséket és az elmélet megismertetését, hogy a történet kerek egésszé álljon össze.
Elégedettség van bennem, ha visszagondolok erre az eseményre, és hálát érzek, ha visszagondolok az én saját rögös utamra a rugalmasság felé.
Mert a rugalmasság egy nehéz műfaj. A rugalmasság egy olyan mentális és fizikai állapot, amely a külvilágból érkező ingerekre magam és mások körülményeinek is megfelelő, gyors támogató megoldást kínál, és mindez cselekvőkészséggel párosul.
AKASZTJÁK A HÓHÉRT
Na, és akkor most jön az a rész, ahol akasztják a hóhért. Ajjj...
Tényleg ilyen laza vagyok mindig? Csak áramlok, folyok, mint a Duna, és nem dúlnak bennem konfliktusok?
Hát persze, hogy dúlnak.
Tehát mi van ezen a másik oldalon? Mi van idebent? Mi van akkor, ha én vágyom rugalmasságra?
És mi van akkor, ha valamivel annyira nem vagyok komfortos, hogy befeszülök?
Igen, van ilyen. Sokszor.
Egyik sem kellemes.
Járom ezt az utat.
A feszültségmentes életet még én sem találtam fel, de keresem folyton az utakat feléje.
Egyre többet tudok a testemről, egyre jobban érzékelem a feszüléseit.
Sikerül elcsípnem az ideges rezdüléseket már jóval azelőtt, hogy robbanás keletkezne bennem, körülöttem.
Már észreveszem, és tudom jelezni, hogy ha valamire szükségem van.
Tudok kérni másoktól, vagy magamtól is.
Eddig már eljutottam.
De mi van, ha beüt a krach? Ha feszes, rugalmatlan leszek, és ragaszkodom valamihez...
Egy mindfulness / avagy tudatosság online konferencián veszek részt a napokban, és rengeteget tanulok arról, hogy a tudatosságnak milyen összetevői vannak.
Itt figyeltem fel két dologra: az együttérzésre és a kedvességre. Eddig amolyan evidenciaszámba vettem ezeket. Most mégis elgondolkodtam.
Elgondolkodtam azon, hogy mennyire vagyok együttérző magammal és másokkal.
És elgondolkodtam azon, hogy mennyire vagyok kedves magammal és másokkal.
Ez pontosan négy kérdés.
És azt találtam, hogy mind a négy pontban bőven van még előre.
Ezen gondolatok és a természet hatására történt ma valami.
EGYÜTTÉRZÉS ÉS KEDVESSÉG
Az együttérzés először magammal egy nagyon alapos befelé figyelést hozott ma, és ott azt találtam, hogy szeretnék egy nagy túrát, igazi jó fizikai fáradtságot.
A kedvesség magammal puhaságot is hozott, elkezdtem figyelni a lábamat, ami tegnap este is fájt, arra is felfigyeltem, hogy a gyerekek jelenléte fizikailag nem, de mentálisan más jelenlétet hoz a túrázásban, és felmerült bennem, hogy a tegnap esti kimerültség talán elkerülhető, alacsonyabban tartható, ha több időt töltünk nagy réteken rohangálva.
Miközben így vizsgálódtam magamban, elindultunk egy további 3 órás útszakaszra.
Útközben a férjem arcán egy rezdülés, a kislányom jelzése, hogy fáj a lába bekúsztak a retinámon és a dobhártyámon át a szívemig, és elképzeltem, hogy ők vajon hogy vannak. Valami feszülés jelent meg bennük. És ahogy figyeltem, ez bennem is feszülést hozott.
Mi lenne, ha visszafordulnánk? Az csak egy óra, akkor van egy nyugisabb délutánunk, lábmasszázs este, pihenés...
Egy perc múlva visszafele indultunk már.
Fákat ölelgettünk.
Levelekből és kövekből képet raktunk ki a földön.
Mozgásokat utánoztunk.
Bújócskáztunk.
A kisfiam motorról leesést szimulálva esőset játszott, mi meg utána legördültünk a domboldalban.
Levelek, fűszálak tapadtak ránk.
A gyerekeknek olyan egészséges piszkos ábrázatuk lett, hogy öröm volt rájuk nézni.
Puha rét, puha napsütés, puha énekszó és sok nevetés vett körül.
Jólesett volna a hosszú túra is, de megviselt volna bennünket. És amíg ennek a többesszámnak a része vagyok, addig nem hagyhatom figyelmen kívül a rám tett hatását másoknak. Ezért is vált ma még erősebbé újra a felismerés: a kevesebb több, de mélyebb :), puhább.
És így nemcsak a rám tett hatásuk fontos. Hanem az is, hogy az én feszülésem milyen hatást hoz másoknak. Hogy a tükörneuronok milyen jól működnek. Ha valaki stabilan laza és földelt, akkor az másoknak is gyógyulást hozhat!
Köszönöm.
TE MIBEN VAGY RUGALMAS?
Ha szeretnéd tudatosabban látni, hogy mikor, mitől és miben vagy rugalmas, és fejlődésre is vágysz, jelentkezz be hozzám coachingra!
Itt kérd a 60 perces ingyenes próbaalkalmat! Coachként úgy vagyok rugalmas a közös munkában, hogy tiszteletben tartom a kéréseidet, a hangulatodhoz, a témádhoz igazítom az eszközeimet, keresek hozzád illő időpontot és helyszínt, természetesen saját kereteim között, és ezzel példát mutatok az önmagam érdekeinek érvényesítése és a te érdekeidnek való megfelelés közötti egyensúlyozásból.
Ha segítő szakmában dolgozol, ezen a workshopon nézhetsz rá kapcsolati működésedre: Mitől működik? A segítő kapcsolat.
A következő bejegyzésben a természetességről olvashatsz. Kísérj el, és tanulj magadról!
Ha nem szeretnél lemaradni, iratkozz fel. Ezt kétféleképpen teheted meg:
1. a Belső Hajtóerők hírlevélre feliratkozva havonta egyszer értesülhetsz a friss blogbejegyzésekről, sőt a hírlevél-olvasók még különleges jelenlét-gyakorlatokat is kapnak tőlem, mert A jelenlét élménye teljesebbé tesz.
2. ezen a felületen fentebb is feliratkozhatsz, így keddenként egyenesen a postaládádba érkeznek a bejegyzések, de nem kapsz sem hírlevelet, sem jelenlét-gyakorlatokat.
Tarts velem! Tégy magadért!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése