Anyaságom anyám szemében - 34. vallomás

"Emlékszel, hogy említettem egyszer, hogy szeretném, ha anyák napja táján egy közös blogbejegyzésünk jelenhetne meg?"

A gondolat hónapok óta velem van, és most anyák napjához közeledve újból jeleztem anyunak. Úgy oldottuk meg a karanténban, hogy levélben írtunk egymásnak és telefonon beszélgettünk.
És hogy milyen céllal? Nehéz dolog az őszinteség, főleg ha egy családon belül több generációból akarunk benne osztozni kifelé is láthatóan. A helyzet, a karantén számvetésekre, önreflexióra hív mindannyiunkat. Mi megpróbáltuk az őszinteséget, abból annyit odaadni, amennyit most tudunk. Tehát az egyik cél az önreflexió erősítése azokban, akik ezt olvassák. A másik pedig az öröm és a hála megélése, például a generativitáson, a gyökerekhez és az utódokhoz való kapcsolódás egyszerre történő megélésén keresztül.

Három kérdést tettem fel anyunak.

- Számodra mit jelent anyának lenni?

Anyu: - Talán teljes mértékben kimerítő választ adni erre lehetetlen. Hiszen az anyaság olyan állapotot teremtett számomra, hogy megszűntem létezni mint egyén, akinek vágyai, álmai, céljai vannak. Ez az állapot új célokat, álmokat, vágyakat helyezett előtérbe, amikor mindent a gyermekem határoz meg. Neked akartam megfelelni, a te mosolyodat, szükségleteidet lestem, a megfelelni akarás mindennél jobban hatalmába kerített. Ugyanakkor ez az új érzés, az anyaság, hihetetlenül boldoggá tett. De ez a boldogság tele volt félelemmel, kétségek gyötörtek, hogy "jó anya vagyok?", "jól csinálom?".

Izabella: - Anya, olyan jólesett volna, ha ezt elmeséled nekem még akkor, amikor nem volt gyermekem, vagy később, amikor várandós voltam. Ezekkel a kételyekkel és kérdésekkel én is rengeteget küzdöttem, és elsőgyerekes anyaként teljesen elveszítettem a magammal való kapcsolatomat. De jó, hogy most elmondod, mert látom, hogy az anya-sors hasonló.

Mit éltél még meg, amikor anyává váltál?

2013 január - első várandósságom idején

Anyu: - Például felmerült bennem, hogy nem fogom úgy csinálni mint elődeim, jobb anya leszek, mindent megadok a gyermekemnek, neked, olyat is, amire talán én vágytam gyermekként, miközben észre sem vettem, hogy elvettem a saját gyermekem döntési jogát, azaz sokszor helyetted már döntöttem. Nem volt, aki felrázzon, tanácsot adjon, meghallgasson. Szüleim, testvéreim tőlünk távol, Erdélyben voltak, akkor még nem volt Internet, telefonon is alig tudtunk beszélni, csak a saját tapasztalataimra és érzéseimre voltam utalva, miközben keményen dolgoztam, hogy felépítsük az életünket. Sokszor gyötört a honvágy, ami befele fordította a figyelmemet. Nehéz volt minden téren maximálisan helytállni.

Izabella: - Egyszerre több nagy változást éltél meg: otthont váltottál és a nagyanyám lányából az én anyám lettél. Jól jött volna a támasz.

Anyu: - Ez így van. És persze jó dolog is anyának lenni, még akkor is, ha néha szembesülök hibáimmal a tükörben, amit elém tartasz. Ez sokszor fáj, de így van alkalmam magamat kívülről is megítélni. El kell fogadnom, hogy csak az tud hibázni, aki tesz is valamit.

Az anyaság hozott büszkeséget: büszke voltam arra, hogy anya vagyok és büszke voltam rád, ahogy láttam a fejlődésed, részese voltam a világra való rácsodálkozásodnak, örültem a sikereidnek, óvtalak, féltetelek, együtt sírtam veled fájdalmadban és átéltem, hogy már felnőtt vagy, akinek megvan a saját baráti köre, aki már nem tart igényt a tanácsomra, legfeljebb csak arra, hogy meghallgassalak. Ma az anyaság számomra szeretet, megértés, féltés és önvád is, hogy nem volt több időm, türelmen, energiám a gyermekkorodban.

- Milyennek látsz engem, a lányodat anyaként? 

Anyu: - Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy sok időt töltök az unokáimmal (töltöttem a karantén előtt), így alkalmam van arra, hogy lássam, hogyan viszonyulnak hozzád, mit gondolnak, hogyan cselekszenek. Jó anyának látlak, olyannak, aki megpróbálja a lehetetlent, azaz anya, dolgozó nő és feleség lenni egyszerre. Büszke vagyok arra, hogy szerintem jól bánsz a gyerekeiddel, és ők igénylik jelenlétedet. Ez a legnagyobb igazolása annak, hogy jó anya vagy. Amikor látom, hogy rohannak hozzád, amikor megjössz, hogy mielőbb ölelni akarnak, hogy mindent el akarnak mondani egyszerre, ami aznap történt, hogy a maximális figyelmet igénylik, amit te megadsz nekik, akkor elérzékenyülök. Néha feleslegesnek is érzem magam.

Azt nem tudom, hogy én hogyan döntenék a gyerekeid közti vitás kérdésekben, mivel egyke voltál.

Nekem is segített, hogy bizonyos szabályokat tisztáztunk, hogy amikor én vigyázok rájuk, ne hozzak olyan döntést, ami szembe megy a tieddel. Eleinte nagyon nehéz volt elfogadni, hogy vannak számomra is szabályok, hiszen nagymamának lenni teljesen más, mint anyának lenni.

Izabella: - Igen, nemcsak én lettem anya, hanem te is új szerepet kaptál az anyaság mellé: nagymama is lettél, és ez más mint anyának lenni.

Anyu: - Igen, és ez így van jól. Az anyaság soha nem szűnik meg, csak egy kicsit átrendeződnek a szerepek. A lányomnak már családja van, ideje pedig limitált. Az együtt eltöltött minőségi idő pedig hiányzik. Sokszor elgondolkodom azon, hogy mennyire megváltozik az élet rendje az idő múlásával. Értékelni tudom az együtt töltött időt ugyanúgy mint az énidőt. Ha valamelyik kiesik, az megvisel. Jelen helyzetben, az együtt töltött idő az, ami kiesik, amitől szomorúság tölt el. Várom a cseteléseket, hogy beszélgessünk, hogy lássalak titeket. Jó együtt nevetni, gondolatokat megosztani, csupán csevegni. Hiányzik a gyerekek gondtalan csacsogása ugyanúgy, mint a veled való beszélgetés. Most türelemre intem magam, hiszen mást nem tehetek.

- Te hogy látod, mi az, ami a kettőnk és akár női felmenőink anyaságában hasonló? És mi az, ami különböző?

Anyu: - Elsősorban talán a gyerekneveléssel kapcsolatos következetesség az, ami hasonló, hiszen mindketten arra törekszünk, hogy ezen a területen döntéseinkben következetesek legyünk. Talán én, az elődeim példáját követve (ami nem mindig volt helyes), makacsul kitartottam a döntéseimnél, merevebb voltam, míg te hajlandó vagy leülni és megbeszélni a kialakult helyzetet a gyerekekkel. És ez jó, hiszen a gyerekek, mégha sokszor lázadnak is, könnyebben elfogadják az alátámasztott érveket, és látják, hogy van lehetőségük, hogy esetleg változtassanak. Ez a tulajdonságod becsülendő. Az empátia készséged nagyobb mint az enyém. 

Izabella: - Érdekes, ahogy a következetességet említed elsőként. Sokszor úgy élem meg, hogy nem vagyok elég következetes. És most, ahogy ezen elgondolkodom, biztos vagyok benne, hogy a következetesség mint minta mélyen gyökerezik az anyai felmenők viselkedésében. Ha nagymamára emlékszem, akkor is inkább a hajlíthatatlanság jut eszembe. Én nem is tudtam lelkileg közel kerülni hozzá, ahogy mondjuk hozzád kötődnek az én gyerekeim. Mintha egyre "hajlékonyabbak" lennénk. És ezt úgy mondom, hogy nem vagyok a saját rugalmasságommal elégedett. Észreveszem, ahogy a fáradtságból sokszor lesz következetlenség, holott tudatosan odafigyelve, tudatos döntéseket hozva rugalmas is lehetnék, mint amikor például leülök, és megkérdezem, hogy azért sír-e, mert még játszott volna egyet a kisautóval, és megengedem, hogy egy utolsót játsszon, sőt játszom vele, és együtt eltesszük. De most már olyan sokféle (kötődő, kapcsolódó és egyéb) nevelési módszertan van, hogy könnyebben találunk támaszt.

Anyu: - Igen, annak idején mi nem gondoltunk tudatosan a gyereknevelésre. Sajnos az én gyermekkoromról nagyon kevés emlékem maradt az anya-lánya kapcsolatról, mivel hárman voltunk testvérek, a figyelem megoszlott és én a legkisebb lévén a testvéreim között elvesztem. Nem alakult ki az a bensőséges viszony anyámmal, mint amilyen bensőséges viszonyod van neked a gyerekeiddel. Ez akkora kincs! Ezért is büszke vagyok rád, hogy ezt el tudtad érni. És nagyon remélem, hogy ezt a mintát fogják a gyermekeid magukkal vinni.

Izabella: - Kíváncsi vagyok, milyen mintákat visznek tovább! És tudod, ez mindennap eszembe jut: hogy az én viselkedésem vajon hogyan hat rájuk. Anyának lenni felelősség.

Anyu, hálásan köszönöm az egyenrangúságot és partnerséget, amit megélek abból, hogy igent mondtál a hívásomra. Végül is az életben ez lenne a természetes rend, ahogy a kicsiből nagy lesz, hogy partnerekké lesznek. :)

Bízunk benne, hogy a nyilvánossá tett "beszélgetésünk" sokakat hasonlóra inspirál anyák napja alkalmából, vagy máskor bármikor az életben. Mert a téma: anyám és én az örök!

TE HOGY VAGY AZ ÉDESANYÁDDAL? HOGY VAGY AZ ANYASÁGODDAL?

Ha jólesne egy támogató beszélgetés, egy összegzés az anya-témában, szívesen "látlak" az online térben egy coachingra! Itt kérd a 60 perces ingyenes próbaalkalmat! És ha van kedved, benevezhetsz egy pár alkalmas folyamatra is. Meggyőződésem, hogy most az önismeretbe való befektetés hatványozottan térül meg!

Ha nem szeretnél lemaradni, iratkozz fel! Ezt kétféleképpen teheted meg:
1. a Belső Hajtóerők hírlevélre feliratkozva havonta egyszer értesülhetsz a friss blogbejegyzésekről, sőt a hírlevél-olvasók még különleges jelenlét-gyakorlatokat is kapnak tőlem, mert A jelenlét élménye teljesebbé tesz.
2. ezen a felületen fentebb is feliratkozhatsz, így keddenként egyenesen a postaládádba érkeznek a bejegyzések, de nem kapsz sem hírlevelet, sem jelenlét-gyakorlatokat.

Tarts velem! Tégy magadért!