EGY COACH VALLOMÁSAI

Napok óta a tengerpartról beszélünk, a kisfiammal naponta többször átszámoljuk, hogy hányat kell még aludni, míg a tengerparton leszünk. Itt ülök a félig becsomagolt bőröndök, lezárt, elrendezett mappák és ruhahegyek között, és felteszem magamnak a kérdést, hogy  én   mire is szeretném használni azt a nagyon várt 16 napot? kislányom nyári "jövő"képe KIFELÉ A MUNKÁBÓL Sok átdolgozott éjszaka és párhuzamosan futó szerelemprojektek tették elképzelhetetlenül töménnyé a júliust, és elfáradtam. Megélem a kimerültséget. A munkát nem befejeztem, hanem abbahagytam, rendezgetem az online mappákat, hogy azok, akikkel munkakapcsolatban állok, tudják továbbvinni, tudjanak haladni nélkülem is. Ahogy tegnap egy tréningrésztvevő mondta, az "ostort" átadtam 1-1 bátor jelentkezőnek, a határidőket átbeszéltük, az összegző leveleket elküldtem. Igen, előjön belőlem a belbini befejező véna, ami vállalkozóként kifejezetten erősödik, és ez elégedettséggel tölt el. Szeretem a rendet. Megnyu...

Elmaradtam a blogírással, összeszámoltam, hogy összesen három írás maradt ki a felgyorsult after karantén időszakban, több a keddtől eltérő más napokon került ki. Közben bejött két szerelemprojekt, mindkettő csúcsra járatva. Keveset alszom. Kevesebbet vagyok a gyerekekkel, mint szeretném, mert újból kapunk segítséget is. Van jó is, van rossz is. Nem fekete vagy fehér a helyzet. Visszatérve azonban a bloghoz, ha a 2019 nyárvégi vállalásomra gondolok, hogy hetente kedden közzéteszek egy bejegyzést, akkor csalódott és elégedetlen vagyok, mert a megállapodások betartására és következetességre lenne szükségem (és hogy ez utóbbi milyen fontos is nekem, erről itt írtam ). Ezért arra kértem magam, hogy keressem meg, hogy miről is tudnék most írni. Ahogy kerestem, a kapcsolat nem jött létre... Az az én, aki olyan gyorsan és könnyen válaszolt a karantén idején, a mindennapi tánc idején, most szótlanul ül, számol és gondolkodik odabent. Az érzéseim ebben a rohanásban nem hozzáférhetőek. Meg is...

A Covid, a karantén olyan helyzetek elé állított bennünket - emberként, családként, közösségként, amiben még így, ennyi ideig, ilyen körülmények között nem voltunk. Ha valaki kihívást keres az életben, most biztosan talált magának. Én is találtam sokat: a gyerekek és a munka közötti balanszírozást, a feleség-anya-ember szerepek összehangolását, a különféle hozzátartozók különféle igényeinek a magaméval való egyeztetését... akad(t) bőven. Ahogy a legnagyobb sajnálatomra, és a legnagyobb természetességgel konstatálva azt látom: ítéletek is zúdulnak bőségesen a nyakunkba - valójában mindenkiébe. Valakinek azért, mert otthon ül, valakinek azért, mert túlhajtja magát, valakinek azért, mert türelmetlenül kiabál a gyerekeivel, valakinek azért, mert nem ér oda időben, valakinek azért, mert lemondja, valakinek azért, mert nem végzi el rendesen a munkát.... Aztán vannak azok, akik hordják a maszkot (köztük is vannak, akik rendesen és vannak, akik nem előírásszerűen), és vannak, akik nem hordj...

Mint földnek az eső, úgy kellett a kapcsolatunknak az együtt töltött idő. Három hónap összezártság után, az anya-szerepbe, apa-szerepbe belemerevedve nagyon vágytam a lazításra. Imádom a gyerekeimet, és aggodalom is volt bennem, hogy vajon mennyire nyugszom meg nélkülük esténként, annyira erős lett a kapcsolatom velük a háromhavi szoros együttlét során. Miközben a gyerekekkel szorosan voltam együtt az elmúlt hónapokban, addig a férjemmel kevéssé , talán pontosabb azt mondani, hogy felemásan: az itthoni keretek tisztázása körül, az egymás munkájához nyújtott támasz tekintetében teljes hátszélességgel, míg társként, lelkileg alig, hiszen alig volt néhány perc, amit együtt tudtunk tölteni. Mindkettőnk energiáját igénybe vette a home office és a home living szünetmentes kombinációja. A kapcsolatunk tere és ideje eltűnt. Aztán bár nyolc éve vagyunk házasok, ez a szoros összezártság és a keretek pontos meghatározásának szükségessége hozott a kapcsolatunkban valami hiányzó láncszemet...