Mert megérdemeljük - gyerekek nélkül - 41. vallomás
Mint földnek az eső, úgy kellett a kapcsolatunknak az együtt töltött idő.
Három hónap összezártság után, az anya-szerepbe, apa-szerepbe belemerevedve nagyon vágytam a lazításra. Imádom a gyerekeimet, és aggodalom is volt bennem, hogy vajon mennyire nyugszom meg nélkülük esténként, annyira erős lett a kapcsolatom velük a háromhavi szoros együttlét során.
Miközben a gyerekekkel szorosan voltam együtt az elmúlt hónapokban, addig a férjemmel kevéssé, talán pontosabb azt mondani, hogy felemásan: az itthoni keretek tisztázása körül, az egymás munkájához nyújtott támasz tekintetében teljes hátszélességgel, míg társként, lelkileg alig, hiszen alig volt néhány perc, amit együtt tudtunk tölteni. Mindkettőnk energiáját igénybe vette a home office és a home living szünetmentes kombinációja. A kapcsolatunk tere és ideje eltűnt.
Aztán bár nyolc éve vagyunk házasok, ez a szoros összezártság és a keretek pontos meghatározásának szükségessége hozott a kapcsolatunkban valami hiányzó láncszemet is. Nem akarom azt mondani, hogy nem veszekedtünk egymással ebben az időszakban, nem szeretnék idillt festeni, de a gazdagodás, az érés pontos leírása annak, ami a kapcsolatunkkal az elmúlt hónapokban történt. Semmilyen fizikai lehetőség nem volt elmenekülni a problémáink elől azon kívül, hogy elmegyünk egyedül egy rövid időre sétálni.
Tulajdonképpen férjként és feleségként csiszolódtunk most sokat - a közös szabályalkotásban, a keretek tologatásában, a tapinthatóvá váló szerepfeladatokkal, a teherviselés alakulásában és az ehhez szükséges sok-sok kommunikációban. Ezek persze leginkább a belső megéléseim, mert ahogy írtam, kevés időnk jutott egymás szemébe nézve beszélgetni, minden eddiginél kevesebb időnk volt egymásra.
Így a lazításokkal kínálkozó nagyszülői gyerekfelvigyázó ajánlat helye hamar meglett az életünkben: két éjszakát töltöttek távol a gyerekek. És bár imádok utazni, most semmi másra nem vágytam, mint arra, hogy a saját otthonomban gyerekzsivaj nélkül lehessek, hogy ismét azt érezhessem, hogy ez az otthon nyugalmat kínál és szabadságot is megélhetek - a saját igényeim szerint: alkoholt inni, napközben bárhogy dönteni, befejezni projekteket vagy elkezdeni, ágyba kapni a reggelit, olvasni... Annyi minden volt a listámon, hogy nem fért bele két napba. Minden választásnál ezt tudatosítva engedtem el azt, ami épp kevésbé volt fontos, és jelöltem ki a legfontosabbat, pl. a közös bobozást vagy a levendulás sört, akkor is, ha késve érkezünk a gyerekekért.
Volt miről beszélnünk, és a fő gondolati szálat Brené Brown Bátraké az erő című könyvéből kiragadott alábbi néhány gondolat kínálta:
"A kútba víz került - eleget tanultam az érzelmekről ahhoz, hogy kíváncsi legyek és az is maradjak. Ha megkérdőjelezzük, hogy egy szikra képes akár lángra lobbantani egy forradalmat, gondoljuk csak át: ha az édesanyám tagadta volna az érzéseit és távolságot tartott volna a fájdalmától, erősen kétlem, hogy ez a könyv létrejött volna. Gyakran csak egyetlen bátor emberre van szükség ahhoz, hogy megváltozzon egy család sorsa, vagy ami azt illeti, bármilyen rendszeré."
Az érzések kifejezése, a kifejezésükkel felvállalt rizikó és ennek lehetséges hatásai hosszú gondolatfolyamot indítottak el közöttünk, a családi mintáinkat, a saját működésünket fürkészve, néhol sajttal, borral, esőben tett sétával, öleléssel megszakítva - mindig rizikózva, hogy a másik éppen máshol tart.
A hétvége szabadságélményt hozott: kiszabadultunk a szülőségből, megünnepeltük az együtt végigcsinált három hónapot, és örültünk egymásnak.
Mint nyári zápor után a föld, úgy sóhajtottam fel én is: ismételjük ezt még meg, amikor a gyerekekért mentünk. Jólesett ez a feltöltődés, és jólesett megengedni magunknak, hogy csak úgy, különösebb cél nélkül legyünk.
Persze nem volt könnyű, mert projektek befejezésével kezdtük, nehéz volt a mókuskerékből kilépni, a ház körüli dolgok befejezésére koncentráltunk, és ismét a test segített kapcsolni: a fizikai fáradtság hozott egy mélyebb kapcsolódást a belvilágommal, az érzéseimmel, a hosszan elnyomott szükségleteimmel: hogy "csak úgy" legyek, hogy megéljem a szabadságot.
Hálás vagyok azért, hogy ez lehetett.
És köszönöm a szüleimnek, hogy ezt támogatták.
TE HOGYAN TEREMTED MEG, AMIRE VÁGYSZ?
Ha ránéznél elnyomott szükségleteidre, ha szembenéznél a pillanatokkal, amikor lemondtál magadról, és esélyt keresel, szeretettel várlak egy coachingon! Itt kérd a 60 perces ingyenes próbaalkalmat!
Ha nem szeretnél lemaradni, iratkozz fel! Ezt kétféleképpen teheted meg:
1. a Belső Hajtóerők hírlevélre feliratkozva körülbelül havonta egyszer értesülhetsz a friss blogbejegyzésekről, sőt a hírlevél-olvasók még különleges jelenlét-gyakorlatokat is kapnak tőlem, mert A jelenlét élménye teljesebbé tesz.
2. ezen a felületen fentebb is feliratkozhatsz, így keddenként egyenesen a postaládádba érkeznek a bejegyzések, de nem kapsz sem hírlevelet, sem jelenlét-gyakorlatokat.
Tarts velem! Tégy magadért!
Három hónap összezártság után, az anya-szerepbe, apa-szerepbe belemerevedve nagyon vágytam a lazításra. Imádom a gyerekeimet, és aggodalom is volt bennem, hogy vajon mennyire nyugszom meg nélkülük esténként, annyira erős lett a kapcsolatom velük a háromhavi szoros együttlét során.
Miközben a gyerekekkel szorosan voltam együtt az elmúlt hónapokban, addig a férjemmel kevéssé, talán pontosabb azt mondani, hogy felemásan: az itthoni keretek tisztázása körül, az egymás munkájához nyújtott támasz tekintetében teljes hátszélességgel, míg társként, lelkileg alig, hiszen alig volt néhány perc, amit együtt tudtunk tölteni. Mindkettőnk energiáját igénybe vette a home office és a home living szünetmentes kombinációja. A kapcsolatunk tere és ideje eltűnt.
Aztán bár nyolc éve vagyunk házasok, ez a szoros összezártság és a keretek pontos meghatározásának szükségessége hozott a kapcsolatunkban valami hiányzó láncszemet is. Nem akarom azt mondani, hogy nem veszekedtünk egymással ebben az időszakban, nem szeretnék idillt festeni, de a gazdagodás, az érés pontos leírása annak, ami a kapcsolatunkkal az elmúlt hónapokban történt. Semmilyen fizikai lehetőség nem volt elmenekülni a problémáink elől azon kívül, hogy elmegyünk egyedül egy rövid időre sétálni.
Tulajdonképpen férjként és feleségként csiszolódtunk most sokat - a közös szabályalkotásban, a keretek tologatásában, a tapinthatóvá váló szerepfeladatokkal, a teherviselés alakulásában és az ehhez szükséges sok-sok kommunikációban. Ezek persze leginkább a belső megéléseim, mert ahogy írtam, kevés időnk jutott egymás szemébe nézve beszélgetni, minden eddiginél kevesebb időnk volt egymásra.
Így a lazításokkal kínálkozó nagyszülői gyerekfelvigyázó ajánlat helye hamar meglett az életünkben: két éjszakát töltöttek távol a gyerekek. És bár imádok utazni, most semmi másra nem vágytam, mint arra, hogy a saját otthonomban gyerekzsivaj nélkül lehessek, hogy ismét azt érezhessem, hogy ez az otthon nyugalmat kínál és szabadságot is megélhetek - a saját igényeim szerint: alkoholt inni, napközben bárhogy dönteni, befejezni projekteket vagy elkezdeni, ágyba kapni a reggelit, olvasni... Annyi minden volt a listámon, hogy nem fért bele két napba. Minden választásnál ezt tudatosítva engedtem el azt, ami épp kevésbé volt fontos, és jelöltem ki a legfontosabbat, pl. a közös bobozást vagy a levendulás sört, akkor is, ha késve érkezünk a gyerekekért.
Volt miről beszélnünk, és a fő gondolati szálat Brené Brown Bátraké az erő című könyvéből kiragadott alábbi néhány gondolat kínálta:
"A kútba víz került - eleget tanultam az érzelmekről ahhoz, hogy kíváncsi legyek és az is maradjak. Ha megkérdőjelezzük, hogy egy szikra képes akár lángra lobbantani egy forradalmat, gondoljuk csak át: ha az édesanyám tagadta volna az érzéseit és távolságot tartott volna a fájdalmától, erősen kétlem, hogy ez a könyv létrejött volna. Gyakran csak egyetlen bátor emberre van szükség ahhoz, hogy megváltozzon egy család sorsa, vagy ami azt illeti, bármilyen rendszeré."
Az érzések kifejezése, a kifejezésükkel felvállalt rizikó és ennek lehetséges hatásai hosszú gondolatfolyamot indítottak el közöttünk, a családi mintáinkat, a saját működésünket fürkészve, néhol sajttal, borral, esőben tett sétával, öleléssel megszakítva - mindig rizikózva, hogy a másik éppen máshol tart.
A hétvége szabadságélményt hozott: kiszabadultunk a szülőségből, megünnepeltük az együtt végigcsinált három hónapot, és örültünk egymásnak.
Mint nyári zápor után a föld, úgy sóhajtottam fel én is: ismételjük ezt még meg, amikor a gyerekekért mentünk. Jólesett ez a feltöltődés, és jólesett megengedni magunknak, hogy csak úgy, különösebb cél nélkül legyünk.
Persze nem volt könnyű, mert projektek befejezésével kezdtük, nehéz volt a mókuskerékből kilépni, a ház körüli dolgok befejezésére koncentráltunk, és ismét a test segített kapcsolni: a fizikai fáradtság hozott egy mélyebb kapcsolódást a belvilágommal, az érzéseimmel, a hosszan elnyomott szükségleteimmel: hogy "csak úgy" legyek, hogy megéljem a szabadságot.
Hálás vagyok azért, hogy ez lehetett.
És köszönöm a szüleimnek, hogy ezt támogatták.
TE HOGYAN TEREMTED MEG, AMIRE VÁGYSZ?
Ha ránéznél elnyomott szükségleteidre, ha szembenéznél a pillanatokkal, amikor lemondtál magadról, és esélyt keresel, szeretettel várlak egy coachingon! Itt kérd a 60 perces ingyenes próbaalkalmat!
Ha nem szeretnél lemaradni, iratkozz fel! Ezt kétféleképpen teheted meg:
1. a Belső Hajtóerők hírlevélre feliratkozva körülbelül havonta egyszer értesülhetsz a friss blogbejegyzésekről, sőt a hírlevél-olvasók még különleges jelenlét-gyakorlatokat is kapnak tőlem, mert A jelenlét élménye teljesebbé tesz.
2. ezen a felületen fentebb is feliratkozhatsz, így keddenként egyenesen a postaládádba érkeznek a bejegyzések, de nem kapsz sem hírlevelet, sem jelenlét-gyakorlatokat.
Tarts velem! Tégy magadért!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése