Én mint ügyfél - a coachom szemében - 35. vallomás

A Nemzetközi Coaching Szövetség felhívása szerint 2020. május 4. és 11. között a coaching hetét ünnepeljük. Amióta ezzel a műfajjal megismerkedtem, minden coaching alkalom: amikor én coacholok, vagy éppen engem coacholnak, az egyenrangú támogatás, az élet kibontakozásának, az önmagamhoz való tiszta kapcsolódásnak, a téradásnak az ünnepe a számomra. Közgazdászként, poroszos nevelésben részesült diákként, kitűnő tanulóként és megfelelési kényszerrel küzdőként fontossá vált számomra a coaching. A szabadúszó létemben ebből a műfajból nyertem a legtöbb megerősödést. Ez a műfaj szelíden vezetett rá arra, hogy hogyan álljak bele a sorsom alakulása iránti felelősségbe, és hogyan támogassak másokat is ezen az úton.

A nemzetközi akkreditációmra készülve megragadt bennem ez a tantermi környezetben elhangzott mondat: "A coaching professzionális beszélgetés két ember között egy emberről." Sokmindent, de a figyelmi fókuszt nagyon kifejezi ez a gondolat. Az én belső megélésemet tavaly összefoglaltam pár sorban a coacholt, az ügyfél szerepéről - ezt az alábbi interjút követően olvashatjátok.

Azért, hogy közelebb hozzam hozzátok ezt a műfajt, azért, hogy elképzelhetőbb legyen a beavatatlanok számára is az, hogy mi ez tulajdonképpen, formabontó dolgot teszek: a saját coachomat interjuvolom meg a 2019-ben lezajlott három hónapos folyamatunkról, és ezzel egyúttal a közöttünk született titoktartási megállapodást saját kérésemre módosítom.
Szabó Szilvia, kvalifikált üzleti coach-csal beszélgetek.




Izabella: - Szilvia, amikor megkértelek, hogy coacholj engem, mi volt az első gondolatod, a megérzésed velem és a folyamatunkkal kapcsolatban?

Szilvia: - Marketing tanácsadó szerepben már korábban szerencsém volt betekinteni a működésedbe és a gondolkodásmódodba. Már megismerkedésünk első percétől inspirált a belső gazdagságod és az a mód, ahogy közeledsz, és ahogy megérkezel az emberek belső világához. Mindig egy kiapadhatatlan forrásként tapasztaltalak, aki lelki táplálékot, melegséget, törődést, és medret ad a továbblépéshez. Így a coaching folyamatunknak is nagy nyitottsággal és várakozással álltam elébe. Nem tudtam, hogy milyen módon jutunk ide, és mi lesz a coaching folyamat végén, de azt éreztem, hogy valami nagyszerű fog belőle kikerekedni.

Izabella: - Mi volt a legnagyobb kihívás a folyamatunkban?

Szilvia: - A coaching folyamat során a marketing terveddel foglalkoztunk és ezért a legnagyobb kihívás számomra az volt, hogy szigorúan megmaradjak a coach szerepben, és ne csússzak bele a marketing tanácsadói szerepembe. Tudatosan felismerve ezt, minden ötlet megjelenésekor meghoztam a döntést, hogy most coachként akarok jelen lenni. E kihívás megajándékozott egy nagy felismeréssel: ha valaki saját felismerésből megérkezik a célcsoportjához, az ügyfeleihez, akkor a legjobb marketing tervet tudja elkészíteni, különösebb szakirodalom és technikák nélkül.

És ez jól megfigyelhető nálad, te megérkeztél a célcsoportodhoz, jól ismered őket és a szíved sugallja, hogy hogyan tudod őket a leghasznosabban szolgálni. Arra törekedtem, hogy segítsem, hogy ez benned tudatosuljon és erősödjön. Te elszántan dolgoztál, és több dolog a beszélgetéseink során bontakozott ki, például a havi hírleveled, a jelenlét-gyakorlatok ötlete és ez a blogsorozat is.

Izabella: - Milyen coaching technikákat alkalmaztál velem? Melyek és miért bizonyultak a eredményesnek?

Szilvia: - Az volt a célom, hogy a legnagyobb teret adhassam, arra hogy minden, ami meg tud jelenni, jelenjen is meg benned, a folyamat során. A beszélgetésünk mederben tartásával pedig nagyon óvatosan bántam. Itt megragadom az alkalmat, hogy újra visszanyúljak a forrás hasonlatához. A forrás gyökerénél hihetetlen vízmennyiség jelenik meg, és minél inkább távolodik ez a vízmennyiség a forrás gyökerétől, annál inkább megtalálja a saját medrét, „útját”.

Ugyanezt tapasztaltam veled is, mindig rengeteg ötlettel érkeztél (mindig az volt ez érzésem, hogy egy kincsesláda lapul a táskádban :) ) és amikor elkezdtünk ezekről beszélgetni, akkor még nem láttam, hogy merre is megyünk, és ezért hagytam, hogy minden az asztalra kerülhessen. Ezután te magad voltál, aki meghatározta a coaching ülés irányát.

Ezenkívül a kártya, a rajzolás, a szerepjáték eszközei is megjelentek. A coaching ülések végén kérésedre ajánlottam szakirodalmat, hogy további inspirációt nyerj a saját ötleteidhez.

Izabella: - Mennyire voltam “könnyű” vagy “nehéz” ügyfél? Milyen ügyfél vagyok én?

Szilvia: - Azt gondolom, hogy sok coach örülne ilyen ügyfélnek, mint, amilyen te vagy. Vállaltad az ügyfélre jutó felelősséget: tudtad, hogy mit szeretnél elérni és tisztán kommunikáltad, hogy ehhez tőlem mire van szükséged. Emellett képes voltál a térben - amit én biztosítottan - szabadon, frissességgel mozogni. Hagytad, hogy a dolgok önmagadban és körülötted is áramoljanak. Gondolok itt például, arra, hogy ha volt egy ötleted valamire, akkor ahhoz nem ragaszkodtál. Ha jött egy új, jobb ötlet helyette, akkor képes voltál a régit elengedni. Amellett, hogy te magad is coach vagy és számtalan coaching folyamatot vezettél és vezetsz le, képes voltál az ügyfélszerepben végig megmaradni.

Köszönöm, hogy bepillantást adtál az életed ezen szakaszába és hogy, részese lehettem a vállalkozásod építésének.

INTERJÚ VÉGE

Én köszönöm a beszélgetést és a nyitottságot, amivel Szilvia fogadta a meghívásomat a beszélgetésre, egyúttal hálás vagyok a folyamatunknak, amit ügyféloldalról kifejezetten eredményesnek élek meg. A kisfiam fogantatását megelőzően mondtam fel az előző munkahelyemen, és a kisfiam születését követően kezdtem el lassan már vállalkozóként "újraépülni". Ezt a belső építkezést érlelte, támogatta bennem az a három hónapos folyamat, amiben Szilvia elkísért. 
Az elmúlt szűk egy év (azaz mióta Szilviával elkezdtem magamon dolgozni) mérlege számokban:
- a Facebook oldalamnak több mint 600 követője van (2/3 részt nem saját ismerősi körből)
- az Egy coach vallomásai blog eddigi letöltései összesen: 4500
- az írásaim és a blogom hatására az elmúlt fél évben engem választó ügyfelek száma: 7 fő




ÉS HOGY MI NEKEM A COACHING? - szubjektív megélésem (idézet a weboldalamról, saját szöveg)

Elfoglalt anyák és apák, üzletasszonyok és üzletemberek énideje.
Az én énidőm. A coach a jelenlétével időt és teret biztosít a belső monológjaim meghallásához, kihangosításához, pontosításához. Tűéles figyelem magamon. Ketten együtt nézünk engem: az arcomat, a testem rezdüléseit, a légvételemet, a gesztusaimat, a hanglejtésemet, a szavaimat, a gondolataimat, a hitemet. Elfogadást élek meg, nincs szükségem védekezésre, nem avatkozik bele a működésembe, nem akar megváltoztatni. Csodálkozás, kíváncsiság, tisztelet van a szemében. Melegséget érzek, ahogy feltöltődöm energiával. Világosság születik bennem. Rácsodálkozunk a tájra, amelyet együtt járunk be. S van célunk: én tűztem ki a térképen, hogy hova tartunk, GPS koordinátákat is kért. Pontos. De megengedő. Tudja, hogy az én térképemet csak én látom. Csak kérdez, és néha elmondja, ő mit lát. Ezért néha pontosabban tudom, hogy jó irányba megyek-e. S ha nem, megállok, változtatok. Én döntök. Az én utam. Ha találunk valami kincset, velem ünnepel. Ezért tudom, hogy ünnep van. S megtanulok újra magamnak örülni. Ha elbizonytalanodom, irányt válthatok, pontosítást és magyarázatot kér, nem kell mással fizetnem a szabadságért. Ebben a tükörben magamat is elfogadom. Mert felelős lehetek, én leszek felelős a boldogulásomért. S ennek örül. Ő is. Nekem, velem, értem, az útért, amin elkísért. S engem kitölt a hála. Élek.



TE KÉRTÉL MÁR PROFESSZIONÁLIS SEGÍTSÉGET?

Ha szívesen kipróbálnád a coachingot, ha olyan olyan segítőt keresel, aki jól ismeri az ügyféloldalt, szívesen "látlak" az online térben egy coachingra! Itt kérd a 60 perces ingyenes próbaalkalmat! És ha van kedved, benevezhetsz egy pár alkalmas folyamatra is. Meggyőződésem, hogy az önismeretbe való befektetés most IS hatványozottan térül meg!

Ha nem szeretnél lemaradni, iratkozz fel! Ezt kétféleképpen teheted meg:
1. a Belső Hajtóerők hírlevélre feliratkozva havonta egyszer értesülhetsz a friss blogbejegyzésekről, sőt a hírlevél-olvasók még különleges jelenlét-gyakorlatokat is kapnak tőlem, mert A jelenlét élménye teljesebbé tesz.
2. ezen a felületen fentebb is feliratkozhatsz, így keddenként egyenesen a postaládádba érkeznek a bejegyzések, de nem kapsz sem hírlevelet, sem jelenlét-gyakorlatokat.

Tarts velem! Tégy magadért!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

COVID-mérleg - veszteségek és nyereségek - 51. vallomás

VÉGE - újrakalibrált belső iránytű - 54., egyben utolsó vallomás

Új családi minták - 17. vallomás