Testkorrekció 4. - A mindennapos rutinig - a felelősségvállalás - 27. vallomás
A mindennapos rutinig - a felelősségvállalás
Az első, szétnyílt hasizommal foglalkozó bejegyzésemet kezdtem így: "Egy éve ilyentájt napi szinten belém hasított az aggodalom, hogy mi lesz a hasammal, mi lesz a belsőmmel, mi lesz magammal, odabent. Miközben egyre erősödik a lelki tartásom, a testem jelez. Nem tetszett, amit a tükörben láttam, nem volt komfortos ez a test. Mi ez? Miért most jön ez?"
Az egy évvel ezelőtti élményeimről így folytatom az írást (2. és 3. bejegyzést követően) - a tavasz és a karanténhelyzet hatására nosztalgikusan. Most újból kaptam lendületet. Hasonlóan mint tavaly!
Eger Eva Edith, holokauszt túlélő pszichológusnak A döntés című könyvének olvasása közben bukkantam a gondolatra, hogy hogy lehet a lehetségest megragadni s mi most a lehetséges. Coachként rögtön az egyéni felelősség felvállalása jut eszembe. Ezzel elvagyok napokig, merengek a saját felelősségvállalásomon, lélekben is készülök a gyógytorna órára. Ez most azt jelenti, hogy azt vizsgálom magamban, hogy lehet az órán a saját részvételem hatékonyabb.
A frusztrált hiányérzettől eljutok oda, hogy felismerem, hogy számomra a jegyzet, az emlékeztető megtartó erővel bír, mementóként működik, és így szükséges a haladásomhoz. Ahogy felteszem a kérdést, hogy mit tehetek én ezzel kapcsolatban, eszembe is jut a nagyon kézenfekvő ötlet: papír, toll, kulcsszavak jegyzetelése. Hiszen én így tanulok jól: jegyzetelve, képekben és fizikai érzetek szintjén. Wow! Akkor megsegítem én az emlekezésemet: az óra első perceiben jelzek az igényemről s elő is veszem a szükséges eszközöket. Akkor is, ha nincs erre vonatkozó kérdés az oktatótól! Igen, internalizálódik, belsővé válik az önmagamért érzett felelősség fölvállalása! Heuréka!
Így is teszek. Az órai anyag pontosabban megmarad, megmaradnak a kulcsszavak, kiinduló helyzetek és mozdulatok. Tudom irányítani az emlékezést, és csak egész kicsiny erőfeszítésre volt szükség! Az órán végig megkönnyebbülve, lelkesen vagyok jelen.
Ebben a folyamatban először élem meg azt, hogy tudok tenni magamért, hogy nem megsegítettségre, hanem bíztatásra, támogatásra várok. S ez a regenerálódás pont erről szól számomra. Hogy is vállalhatom fel a testem alakításáért a felelősséget?
Ez a gondolat szövődik tovább, ahogy ezekben a napokban egy történetet hallok. Az EMK (erőszakmentes kommunikáció) segít, hogy közelebb kerüljek felkavaródó lelkivilágom megértéséhez.
Amikor érintettként meghallom, hogy az az általam sokra tartott mozgástréner, aki egy évtizeden át aktív nőként, mindent átható nőiességében példaképként szolgált számomra, a második szülést követően műtéti úton korrigálja szétnyílt hasizmát, többféle érzelem kavarog bennem. Idén, amikor egy jógastúdióba frissen jelentkezve jelzem, hogy ezzel a problémával küzdök, újra felbukkan ez a zavarodottság, ugyanis a válasz a természetesség és a mozgás örömének szent helyén ismét a műtét. Kísért ez engem? S miért?
Értetlenséggel állok a korábbi tanárom története és most a felvetés előtt, mert a testmozgással kapcsolatban is következetességre, valamint kitartásra van szükségem.
Csalódott vagyok, mert a korábban a tanáromtól is tapasztalt természetességre van szükségem.
Megrendülök, mert közös értékrendre és önrendelkezésre van szükségem.
És ahogy boncolgatom a lelkivilágomat, viszolygást is érzek, mert a testemre templomként tekintek, és elutasítom egy önként vállalt szike gondolatát. Hitre van szükségem.
Ez az érzelmi kavalkád, az értetlenség, csalódottság, megrendültség és viszolygás támasz most. Ahogy értő fülekkel magamhoz fordulok ebben az állapotban, és megpillantom a tenger fenekén lévő szükségleteimet, mint kincseket, elkezdem megbecsülni őket: a következetességet, a kitartást, a természetességet, a közös értékrendet, az önrendelkezést és a hitet. Hű, ezekben rengeteg hajtóerő van. Akkor mi a kérdés? Hát az, hogy hajlandó vagyok-e elkötekeződni a saját természetes regenerálódásom mellett. S jelentem, a fentiek nevében egy nagy IGEN érkezik. Mindeközben korábbi oktatóm bennem lévő képe is kitisztul, elfogadást nyer az ő megoldása, ahogy eltávolodom tőle példaképként. Ezen felbátorodva elhatározom magam, hogy a hasizmom regenerálódását elsődleges prioritásként kezeljem a napirend alakításakor, és minden nap, ha egyedül vagyok (mert így tudok igazán koncentrálni), adjak magamnak minimum 15-maximum 30 percet minimum egy alkalommal a gyakorlásra.
Az első, szétnyílt hasizommal foglalkozó bejegyzésemet kezdtem így: "Egy éve ilyentájt napi szinten belém hasított az aggodalom, hogy mi lesz a hasammal, mi lesz a belsőmmel, mi lesz magammal, odabent. Miközben egyre erősödik a lelki tartásom, a testem jelez. Nem tetszett, amit a tükörben láttam, nem volt komfortos ez a test. Mi ez? Miért most jön ez?"
Az egy évvel ezelőtti élményeimről így folytatom az írást (2. és 3. bejegyzést követően) - a tavasz és a karanténhelyzet hatására nosztalgikusan. Most újból kaptam lendületet. Hasonlóan mint tavaly!
Eger Eva Edith, holokauszt túlélő pszichológusnak A döntés című könyvének olvasása közben bukkantam a gondolatra, hogy hogy lehet a lehetségest megragadni s mi most a lehetséges. Coachként rögtön az egyéni felelősség felvállalása jut eszembe. Ezzel elvagyok napokig, merengek a saját felelősségvállalásomon, lélekben is készülök a gyógytorna órára. Ez most azt jelenti, hogy azt vizsgálom magamban, hogy lehet az órán a saját részvételem hatékonyabb.
A frusztrált hiányérzettől eljutok oda, hogy felismerem, hogy számomra a jegyzet, az emlékeztető megtartó erővel bír, mementóként működik, és így szükséges a haladásomhoz. Ahogy felteszem a kérdést, hogy mit tehetek én ezzel kapcsolatban, eszembe is jut a nagyon kézenfekvő ötlet: papír, toll, kulcsszavak jegyzetelése. Hiszen én így tanulok jól: jegyzetelve, képekben és fizikai érzetek szintjén. Wow! Akkor megsegítem én az emlekezésemet: az óra első perceiben jelzek az igényemről s elő is veszem a szükséges eszközöket. Akkor is, ha nincs erre vonatkozó kérdés az oktatótól! Igen, internalizálódik, belsővé válik az önmagamért érzett felelősség fölvállalása! Heuréka!
Így is teszek. Az órai anyag pontosabban megmarad, megmaradnak a kulcsszavak, kiinduló helyzetek és mozdulatok. Tudom irányítani az emlékezést, és csak egész kicsiny erőfeszítésre volt szükség! Az órán végig megkönnyebbülve, lelkesen vagyok jelen.
Ebben a folyamatban először élem meg azt, hogy tudok tenni magamért, hogy nem megsegítettségre, hanem bíztatásra, támogatásra várok. S ez a regenerálódás pont erről szól számomra. Hogy is vállalhatom fel a testem alakításáért a felelősséget?
Ez a gondolat szövődik tovább, ahogy ezekben a napokban egy történetet hallok. Az EMK (erőszakmentes kommunikáció) segít, hogy közelebb kerüljek felkavaródó lelkivilágom megértéséhez.
Amikor érintettként meghallom, hogy az az általam sokra tartott mozgástréner, aki egy évtizeden át aktív nőként, mindent átható nőiességében példaképként szolgált számomra, a második szülést követően műtéti úton korrigálja szétnyílt hasizmát, többféle érzelem kavarog bennem. Idén, amikor egy jógastúdióba frissen jelentkezve jelzem, hogy ezzel a problémával küzdök, újra felbukkan ez a zavarodottság, ugyanis a válasz a természetesség és a mozgás örömének szent helyén ismét a műtét. Kísért ez engem? S miért?
Értetlenséggel állok a korábbi tanárom története és most a felvetés előtt, mert a testmozgással kapcsolatban is következetességre, valamint kitartásra van szükségem.
Csalódott vagyok, mert a korábban a tanáromtól is tapasztalt természetességre van szükségem.
Megrendülök, mert közös értékrendre és önrendelkezésre van szükségem.
És ahogy boncolgatom a lelkivilágomat, viszolygást is érzek, mert a testemre templomként tekintek, és elutasítom egy önként vállalt szike gondolatát. Hitre van szükségem.
Ez az érzelmi kavalkád, az értetlenség, csalódottság, megrendültség és viszolygás támasz most. Ahogy értő fülekkel magamhoz fordulok ebben az állapotban, és megpillantom a tenger fenekén lévő szükségleteimet, mint kincseket, elkezdem megbecsülni őket: a következetességet, a kitartást, a természetességet, a közös értékrendet, az önrendelkezést és a hitet. Hű, ezekben rengeteg hajtóerő van. Akkor mi a kérdés? Hát az, hogy hajlandó vagyok-e elkötekeződni a saját természetes regenerálódásom mellett. S jelentem, a fentiek nevében egy nagy IGEN érkezik. Mindeközben korábbi oktatóm bennem lévő képe is kitisztul, elfogadást nyer az ő megoldása, ahogy eltávolodom tőle példaképként. Ezen felbátorodva elhatározom magam, hogy a hasizmom regenerálódását elsődleges prioritásként kezeljem a napirend alakításakor, és minden nap, ha egyedül vagyok (mert így tudok igazán koncentrálni), adjak magamnak minimum 15-maximum 30 percet minimum egy alkalommal a gyakorlásra.
A következő bejegyzésben a karanténban aktuális mozgástér boncolgatásával fogalkozom.
NEKED MIT ÜZEN A TESTED?
Ha segítségül hívnád a coachingot, hogy ránézz, hogy megértsd és elmozdulj, jelentkezz be hozzám coachingra! Itt kérd a 60 perces ingyenes próbaalkalmat!
Ha nem szeretnél lemaradni, iratkozz fel! Ezt kétféleképpen teheted meg:
1. a Belső Hajtóerők hírlevélre feliratkozva havonta egyszer értesülhetsz a friss blogbejegyzésekről, sőt a hírlevél-olvasók még különleges jelenlét-gyakorlatokat is kapnak tőlem, mert A jelenlét élménye teljesebbé tesz.
2. ezen a felületen fentebb is feliratkozhatsz, így keddenként egyenesen a postaládádba érkeznek a bejegyzések, de nem kapsz sem hírlevelet, sem jelenlét-gyakorlatokat.
Tarts velem! Tégy magadért!
NEKED MIT ÜZEN A TESTED?
Ha segítségül hívnád a coachingot, hogy ránézz, hogy megértsd és elmozdulj, jelentkezz be hozzám coachingra! Itt kérd a 60 perces ingyenes próbaalkalmat!
Ha nem szeretnél lemaradni, iratkozz fel! Ezt kétféleképpen teheted meg:
1. a Belső Hajtóerők hírlevélre feliratkozva havonta egyszer értesülhetsz a friss blogbejegyzésekről, sőt a hírlevél-olvasók még különleges jelenlét-gyakorlatokat is kapnak tőlem, mert A jelenlét élménye teljesebbé tesz.
2. ezen a felületen fentebb is feliratkozhatsz, így keddenként egyenesen a postaládádba érkeznek a bejegyzések, de nem kapsz sem hírlevelet, sem jelenlét-gyakorlatokat.
Tarts velem! Tégy magadért!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése