Mozgástér a karanténban 3. - 30. vallomás
A három a kedvenc számom, ez a 3. karanténbejegyzés, és összesen harminc hete írom ezt a blogot, a 30. vallomásnál tartok. Most valami szépet kellene írni...
Az előző bejegyzésem óta ugyanabban a keresgélő-kísérletező fázisban tartok, és mondhatom, hogy joggal: IDŐT ADOK magamnak az új helyzetben, méghozzá úgy, hogy időt adok annak, hogy kísérletezzek. Ez elég szép nekem. Kísérletezek:
Ez a lista remekül tükrözi az elmúlt hetem belső megéléseit, kísérletezéseit és azt a kereső állapotot, amibe belekerültem. Néha úgy érzem, hogy machetével kell átvágnom magam a lakáson a sok kipakolt játék és csöpifolt között. Van, amikor jobban elviselem: akkor a minőségi időkre gondolok, amit inkább én is játszva, vagy beszélgetve töltök. És van, amikor elszakad a cérna, elgurul a pirula, és lázad bennem a fizikai rend, a tisztaság, a gyermekeim és a magam egészséges környezetének megteremtése iránti igény.
Rengeteg dolgot tanulok, mert ezzel a kényszerű helyzettel egy végtelen tanulás lehetősége nyílt meg.
Egy biztos: tanulok. Hogy mit? Leginkább a saját működésemet! Figyelem, megfigyelem, kísérletezek, értékelem, érzem, adaptálok.
1. Tanulom meghallani magamat és ezt láthatóvá tenni.
Eltűntek a külső keretek. El is csúsznak a napok, sokszor. Nincs önvád, nincs ostor. Kifejezem az érzéseimet. Erősnek kell lennem, de nem kell mindent elbírnom. Hiszen együtt adaptálódunk nem pusztán valamihez, hanem egymáshoz is. És ebben részt kell vennem, látható szeretnék lenni - úgy, ahogy vagyok: néha lelkesen, néha optimistán, néha fáradtan, néha kimerülten, néha kiborultan. Mert ettől lesz érzékelhető, hogy közös teherviselésre és közös döntésekre van szükség: én ennyit tudok beletenni, te amannyit, és ezzel ennyire fogunk eljutni.
2. Tanulom a belső kereteim pontosabb érzékelését és képviseletét.
Ahogy elcsúsznak a napok, végül megszületik a vágy, a belátás: visszatérni a fekete táblára felírt napirendhez (ld. legutóbbi bejegyzés). Mert tart, mert jobban éreztem magam benne, mint a szétcsúszásban. Mert kevesebb aggodalom és több magabiztosság volt bennem anyaként a gyerekeimmel kapcsolatban. Elő kell vennem az önfegyelmem, beiktatni egy nehéz napot, amikor kevés alvás után korán kelünk, korán kidőlünk, és visszaterelni magamat és a gyerekeket a jóleső rendbe. Ők is nyugodtabbak voltak ott, akkor. Nagy levegő. Ma ez a kísérlet zajlik. Vissza a napirendhez. A nehézségbe való beleállást megkönnyíti, hogy saját kereteim képviseletéért, saját felelősségre cselekszem.
3. Tanulom a pillanat tűnékenységét.
Észreveszem, tudatosítom, és emlékeztetem magam arra, hogy ez mindannyiunknak nehéz helyzet, hogy most türelmetlenebb vagyok, hogy a gyerekek is érzik ezt, hogy most kevesebb minőségi figyelem jutott nekik. Ezáltal elfogadóbbá válok magammal és velük is. Nem szeretek kiabálni, de most megengedem magamnak, hogy a sakál szóljon. És könnyebb úgy megengedni, hogy tudom, hogy elmúlik, és tudom azt is, hogy ez most a legjobb út: semmiképp sem az elfojtás.
A kisfiam is tanít: csodálattal nézem (amíg el nem pattan a húr), hogy milyen ösztönösen adja ki magából a feszültséget a kétésféléves: jól akar lenni, vigaszt keres, levezeti a fáradtságát, a dühét, néha vicces, néha idegesítő, néha cuki. És én gyakorolhatom vele azt, hogy mindegyik állapotában vele, mellette legyek. És eszembe jut, hogy vajon meddig engedi, hogy ilyen közel legyek mellette.
4. Tanulom az elengedést.
Szeretek tervezni, fontosnak tartom a terveket, hogy az energiáimmal készülni tudjak, hogy a lelkemmel készülni tudjak, mégis most fellazulnak a tervek. Most azt az időszakot éljük, amikor a tervek meghiúsulnak. Az elengedés azonban mégsem lemondás. Az elengedés most a pillanatnyi feszülés, görcsös ragaszkodás elengedése. Az elengedés most azt jelenti, hogy MOST mondok le valamiről, de nem örökre mondok le róla. Új időpontokat keresek a szervezett utaknak, új formát keresek a tréningeknek, új lehetőségeket keresek a képességeim és tudásaim használatához, ahogy a gyerekeimmel is új játékokat, mozgásokat keresek, amiket azelőtt sosem játszottunk, és a párkapcsolatomban is újradefiniálódnak a szerepek.
Azt tanulom, minden nap tanulom, hogy nem elvesztek, hanem időben távolabb kerültek lehetőségek. Nem lemondok róluk, hanem bízom abban, hogy én most továbbra is a céljaim felé tartok, csak az út kacskaringósabb, göröngyösebb lett.
És megünneplem, ami itt van, ami sikerült. Ez a sör például a második hét sikeres teljesítéséért nyittatott ki. :)
5. Tanulom a pontosságot.
Kísérletezek a szavakkal, az időkkel. De azért oda akarok érni, érthető szeretnék lenni, következetességre vágyom. A gyerek mégis kiröhög. Hát jó, harmadjára nem mondhatom azt, hogy nem lesz csoki, és mégis adok, mert elveszítem a hitelem a gyerek szemében.
Ma nem volt. Incifinci sírás, szomorkodás, alkudozás, elfogadás.
Napról napra csak átmegy az üzenet: megértik, hogy anya komolyan gondolja, hogy anya arcán könnyek gördülnek le, hogy valami nehéz, hogy kedvességre és segítségre van szükség.
Amikor tudom belülről adni a kereteket, amikor tudom belülről betartani a szabályokat, mert nekem fontos, akkor a kint és bent közelebb kerül, pontosabb leszek a szavaimban, a kifejezésemben, a cselekedeteimben. Most így összezárva magammal kinyílt az önreflexiós tér, közeledik bennem is a kint és a bent.
6. Tanulom a RENDszerességet.
Érdekes tanulás most számomra az, hogy a rendszeresség és rend iránti szükségletem mennyire erősebb a mozgás iránti szükségletemnél. Ehhez a mondathoz a karantén nélkül lassaban jutottam volna el. Biztosan megpróbáltam volna az ellenkezőjét bebizonyítani.
De volt egy AHA-élményem, ahogy feltettem magamnak a kérdést: hogy lehet az, hogy most különösebb erőfeszítés nélkül ráveszem magam a napi félóra táncra, kivétel nélkül, minden reggel, miközben máskor heti egy-két alkalommal mozogtam csak, pedig nagyon vágytam a rendszerességre?
Hát így: a napirend tart engem, a tánc meg a napirend legjólesőbb része, amit nem hagynék ki semmiért sem. Ezért kelek időben, hogy feltöltődjek reggel - a napra késszé váljak.
A napirendbe ágyazva a mozgás új értelmet, erőt nyer, és erős támaszommá válik, sőt gyakran visszatérő elem egy-egy napon belül a gyerekekkel is, vagy hétvégén az anyakimenős napomon a természetben.
A sort biztosan fogom még tovább írni, folytatni, figyelni.
Ami a legfőbb mindebből a számomra: hogy az önreflexiós tér a fizikai tér beszűkülésével megnyílt, és rengeteg tanulás vár rám önmagammal kapcsolatban. Tulajdonképpen egy különleges lehetőség, egy emberéletben ritkán előforduló ajándék az, amit most kaptam, amit most mind együtt kaptunk.
Ez a folyamat így ment bennem tovább.
TE MIT TANULSZ?
Ha a tanulásod tudatosítására vágysz, ha rendszerbe foglalnád a változásokat, amiket megélsz, jelentkezz be hozzám! Itt kérd a 60 perces ingyenes próbaalkalmat!
Ha nem szeretnél lemaradni, iratkozz fel! Ezt kétféleképpen teheted meg:
1. a Belső Hajtóerők hírlevélre feliratkozva havonta egyszer értesülhetsz a friss blogbejegyzésekről, sőt a hírlevél-olvasók még különleges jelenlét-gyakorlatokat is kapnak tőlem, mert A jelenlét élménye teljesebbé tesz.
2. ezen a felületen fentebb is feliratkozhatsz, így keddenként egyenesen a postaládádba érkeznek a bejegyzések, de nem kapsz sem hírlevelet, sem jelenlét-gyakorlatokat.
Tarts velem! Tégy magadért!
Az előző bejegyzésem óta ugyanabban a keresgélő-kísérletező fázisban tartok, és mondhatom, hogy joggal: IDŐT ADOK magamnak az új helyzetben, méghozzá úgy, hogy időt adok annak, hogy kísérletezzek. Ez elég szép nekem. Kísérletezek:
- a napirend szétcsúszásával,
- a gyerekek éjjeli fektetésével,
- a késői keléssel,
- a magam szaranyázásával és belső védőbeszédemmel,
- az éjjeli takarítással,
- a sírással,
- az írással,
- a főzéssel,
- az Internetről való kajarendeléssel,
- a jövőre esedékes óvodai és iskolai beiratkozások online ügyintézésével,
- az orvossal való online konzultációval,
- a takarékoskodással,
- a délutáni alvással, amibe belealszom, és elkések egy megbeszélt online találkozóról,
- a kiborulással,
- a napi fél órás reggeli mozgással,
- a heti egyszeri 2-3 órás anyakimenővel,
- a rendetlenség elviselésével,
- a maszkrendeléssel, és még biztosan sokmindent fel tudnék sorolni.
Ez a lista remekül tükrözi az elmúlt hetem belső megéléseit, kísérletezéseit és azt a kereső állapotot, amibe belekerültem. Néha úgy érzem, hogy machetével kell átvágnom magam a lakáson a sok kipakolt játék és csöpifolt között. Van, amikor jobban elviselem: akkor a minőségi időkre gondolok, amit inkább én is játszva, vagy beszélgetve töltök. És van, amikor elszakad a cérna, elgurul a pirula, és lázad bennem a fizikai rend, a tisztaság, a gyermekeim és a magam egészséges környezetének megteremtése iránti igény.
Rengeteg dolgot tanulok, mert ezzel a kényszerű helyzettel egy végtelen tanulás lehetősége nyílt meg.
Egy biztos: tanulok. Hogy mit? Leginkább a saját működésemet! Figyelem, megfigyelem, kísérletezek, értékelem, érzem, adaptálok.
1. Tanulom meghallani magamat és ezt láthatóvá tenni.
Eltűntek a külső keretek. El is csúsznak a napok, sokszor. Nincs önvád, nincs ostor. Kifejezem az érzéseimet. Erősnek kell lennem, de nem kell mindent elbírnom. Hiszen együtt adaptálódunk nem pusztán valamihez, hanem egymáshoz is. És ebben részt kell vennem, látható szeretnék lenni - úgy, ahogy vagyok: néha lelkesen, néha optimistán, néha fáradtan, néha kimerülten, néha kiborultan. Mert ettől lesz érzékelhető, hogy közös teherviselésre és közös döntésekre van szükség: én ennyit tudok beletenni, te amannyit, és ezzel ennyire fogunk eljutni.
2. Tanulom a belső kereteim pontosabb érzékelését és képviseletét.
Ahogy elcsúsznak a napok, végül megszületik a vágy, a belátás: visszatérni a fekete táblára felírt napirendhez (ld. legutóbbi bejegyzés). Mert tart, mert jobban éreztem magam benne, mint a szétcsúszásban. Mert kevesebb aggodalom és több magabiztosság volt bennem anyaként a gyerekeimmel kapcsolatban. Elő kell vennem az önfegyelmem, beiktatni egy nehéz napot, amikor kevés alvás után korán kelünk, korán kidőlünk, és visszaterelni magamat és a gyerekeket a jóleső rendbe. Ők is nyugodtabbak voltak ott, akkor. Nagy levegő. Ma ez a kísérlet zajlik. Vissza a napirendhez. A nehézségbe való beleállást megkönnyíti, hogy saját kereteim képviseletéért, saját felelősségre cselekszem.
3. Tanulom a pillanat tűnékenységét.
Észreveszem, tudatosítom, és emlékeztetem magam arra, hogy ez mindannyiunknak nehéz helyzet, hogy most türelmetlenebb vagyok, hogy a gyerekek is érzik ezt, hogy most kevesebb minőségi figyelem jutott nekik. Ezáltal elfogadóbbá válok magammal és velük is. Nem szeretek kiabálni, de most megengedem magamnak, hogy a sakál szóljon. És könnyebb úgy megengedni, hogy tudom, hogy elmúlik, és tudom azt is, hogy ez most a legjobb út: semmiképp sem az elfojtás.
A kisfiam is tanít: csodálattal nézem (amíg el nem pattan a húr), hogy milyen ösztönösen adja ki magából a feszültséget a kétésféléves: jól akar lenni, vigaszt keres, levezeti a fáradtságát, a dühét, néha vicces, néha idegesítő, néha cuki. És én gyakorolhatom vele azt, hogy mindegyik állapotában vele, mellette legyek. És eszembe jut, hogy vajon meddig engedi, hogy ilyen közel legyek mellette.
4. Tanulom az elengedést.
Szeretek tervezni, fontosnak tartom a terveket, hogy az energiáimmal készülni tudjak, hogy a lelkemmel készülni tudjak, mégis most fellazulnak a tervek. Most azt az időszakot éljük, amikor a tervek meghiúsulnak. Az elengedés azonban mégsem lemondás. Az elengedés most a pillanatnyi feszülés, görcsös ragaszkodás elengedése. Az elengedés most azt jelenti, hogy MOST mondok le valamiről, de nem örökre mondok le róla. Új időpontokat keresek a szervezett utaknak, új formát keresek a tréningeknek, új lehetőségeket keresek a képességeim és tudásaim használatához, ahogy a gyerekeimmel is új játékokat, mozgásokat keresek, amiket azelőtt sosem játszottunk, és a párkapcsolatomban is újradefiniálódnak a szerepek.
Azt tanulom, minden nap tanulom, hogy nem elvesztek, hanem időben távolabb kerültek lehetőségek. Nem lemondok róluk, hanem bízom abban, hogy én most továbbra is a céljaim felé tartok, csak az út kacskaringósabb, göröngyösebb lett.
És megünneplem, ami itt van, ami sikerült. Ez a sör például a második hét sikeres teljesítéséért nyittatott ki. :)
5. Tanulom a pontosságot.
Kísérletezek a szavakkal, az időkkel. De azért oda akarok érni, érthető szeretnék lenni, következetességre vágyom. A gyerek mégis kiröhög. Hát jó, harmadjára nem mondhatom azt, hogy nem lesz csoki, és mégis adok, mert elveszítem a hitelem a gyerek szemében.
Ma nem volt. Incifinci sírás, szomorkodás, alkudozás, elfogadás.
Napról napra csak átmegy az üzenet: megértik, hogy anya komolyan gondolja, hogy anya arcán könnyek gördülnek le, hogy valami nehéz, hogy kedvességre és segítségre van szükség.
Amikor tudom belülről adni a kereteket, amikor tudom belülről betartani a szabályokat, mert nekem fontos, akkor a kint és bent közelebb kerül, pontosabb leszek a szavaimban, a kifejezésemben, a cselekedeteimben. Most így összezárva magammal kinyílt az önreflexiós tér, közeledik bennem is a kint és a bent.
6. Tanulom a RENDszerességet.
Érdekes tanulás most számomra az, hogy a rendszeresség és rend iránti szükségletem mennyire erősebb a mozgás iránti szükségletemnél. Ehhez a mondathoz a karantén nélkül lassaban jutottam volna el. Biztosan megpróbáltam volna az ellenkezőjét bebizonyítani.
De volt egy AHA-élményem, ahogy feltettem magamnak a kérdést: hogy lehet az, hogy most különösebb erőfeszítés nélkül ráveszem magam a napi félóra táncra, kivétel nélkül, minden reggel, miközben máskor heti egy-két alkalommal mozogtam csak, pedig nagyon vágytam a rendszerességre?
Hát így: a napirend tart engem, a tánc meg a napirend legjólesőbb része, amit nem hagynék ki semmiért sem. Ezért kelek időben, hogy feltöltődjek reggel - a napra késszé váljak.
A napirendbe ágyazva a mozgás új értelmet, erőt nyer, és erős támaszommá válik, sőt gyakran visszatérő elem egy-egy napon belül a gyerekekkel is, vagy hétvégén az anyakimenős napomon a természetben.
A sort biztosan fogom még tovább írni, folytatni, figyelni.
Ami a legfőbb mindebből a számomra: hogy az önreflexiós tér a fizikai tér beszűkülésével megnyílt, és rengeteg tanulás vár rám önmagammal kapcsolatban. Tulajdonképpen egy különleges lehetőség, egy emberéletben ritkán előforduló ajándék az, amit most kaptam, amit most mind együtt kaptunk.
Ez a folyamat így ment bennem tovább.
TE MIT TANULSZ?
Ha a tanulásod tudatosítására vágysz, ha rendszerbe foglalnád a változásokat, amiket megélsz, jelentkezz be hozzám! Itt kérd a 60 perces ingyenes próbaalkalmat!
Ha nem szeretnél lemaradni, iratkozz fel! Ezt kétféleképpen teheted meg:
1. a Belső Hajtóerők hírlevélre feliratkozva havonta egyszer értesülhetsz a friss blogbejegyzésekről, sőt a hírlevél-olvasók még különleges jelenlét-gyakorlatokat is kapnak tőlem, mert A jelenlét élménye teljesebbé tesz.
2. ezen a felületen fentebb is feliratkozhatsz, így keddenként egyenesen a postaládádba érkeznek a bejegyzések, de nem kapsz sem hírlevelet, sem jelenlét-gyakorlatokat.
Tarts velem! Tégy magadért!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése