Testkorrekció 2. - A felszabadító mozgás - 25. vallomás

Az első, szétnyílt hasizommal foglalkozó bejegyzésemet kezdtem így: "Egy éve ilyentájt napi szinten belém hasított az aggodalom, hogy mi lesz a hasammal, mi lesz a belsőmmel, mi lesz magammal, odabent. Miközben egyre erősödik a lelki tartásom, a testem jelez.
Nem tetszett, amit a tükörben láttam, nem volt komfortos ez a test.
Mi ez? Miért most jön ez?"

Az egy évvel ezelőtti élményeimről így folytatom az írást - a tavasz és a karanténhelyzet hatására nosztalgikusan. Újból kaptam lendületet. De tavaly miből is? Olvassátok!

Várakozás, izgalom, szinte elégedettség töltött el, ahogy arra gondoltam, hogy elkezdem.
Vártam a kezdést.
Megvan az időpont, szinte úgy mesélek róla másoknak, mintha feszes hasamat dicsekvően mutogatnám feszes pólómban, ahogy átlibbennek az utcán.

A kezdés tudata máris elégedettséget szül. Persze tudom, hogy a mindennapi mozgás szokását nekem kell kialakítanom, nekem kell megküzdenem a régi testképem és a jelen eltérésén, az izzasztó sport hiányával. De játszi könnyűnek tűnik mindez, hiszen elkezdődik!

Öröm van bennem, hogy végre teszek magamért. Hogy tudtam azt mondani, kérni, képviselni, hogy magamnak kérem az időt, s nem ügyintézésre, tanulásra, hivatalos, másokkal folyó tevékenységhez kell a figyelmemet adnom, amikor a gyerekem nem fér már be a látókörömbe, hanem anyaként felvállalom, hogy nő is vagyok, akinek most önmagára van szüksége.


Az anyám, az anyósom előtt vállalom ezt fel, akiktől ilyen mintát nem láttam. Nem vagyok már jó gyerek. Eszembe se jut megfelelni. A szükségleteimhez kapcsolódó kéréseket kommunikálom. S adatik. Nem csoda, ha az ilyen szinte euforikus várakozással induló folyamat valódi felszabadultságot hoz. A várakozás mögött ott volt a vágy a magamra hangolódás, a figyelem iránt. S megkapom.

Ezt írom azon a márciusi napon végtelen hálával Bea oldalára: “Ma Bea Fórizs-zsal indult a napom: a légzésemre koncentráltunk. Felemelő érzés volt Bea finom, képszerű instrukciói nyomán levegőhöz jutni, könnyeddé vált ma sokminden, segített a napsütés is persze, de ezzel a légvétel-fókusszal másztam meg a hegyet, tettem rendet a sok régi holmi között s még a tér is levegősebbé vált körülöttem. Szeretettel ajánlom a kurzusait!”
https://m.facebook.com/testkepezo/

Ez a felszabadult mellkas-hatás, a fizikailag is előidézhető könnyedség és ezáltal a központomon csökkenő nyomás helyébe lépő tér hatása két hétig lebeg meg velem.

Elképesztő mennyiségű örömhormon visz tovább, napról napra testi szinten felidéződő emlékkel s gyakorlással.

Ez az első lépés.

Megünnepeltem.

Kiírtam magamból, hálát adtam, hátbaveregettem magam.

Hogyan tovább?

Meddig tart ez a lendület?

NEKED MIT ÜZEN A TESTED?

Ha segítségül hívnád a coachingot, hogy ránézz, hogy megértsd és elmozdulj, jelentkezz be hozzám coachingra! Itt kérd a 60 perces ingyenes próbaalkalmat!

Ha nem szeretnél lemaradni, iratkozz fel! Ezt kétféleképpen teheted meg:
1. a Belső Hajtóerők hírlevélre feliratkozva havonta egyszer értesülhetsz a friss blogbejegyzésekről, sőt a hírlevél-olvasók még különleges jelenlét-gyakorlatokat is kapnak tőlem, mert A jelenlét élménye teljesebbé tesz.
2. ezen a felületen fentebb is feliratkozhatsz, így keddenként egyenesen a postaládádba érkeznek a bejegyzések, de nem kapsz sem hírlevelet, sem jelenlét-gyakorlatokat.

Tarts velem! Tégy magadért!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Kímélet - 19. vallomás

Anyaságom anyám szemében - 34. vallomás

Én mint ügyfél - a coachom szemében - 35. vallomás