Testkorrekció 3. - Szabotázs - a halogatás dilemmája - 26. vallomás
Szabotázs - a halogatás dilemmája
Az első, szétnyílt hasizommal foglalkozó bejegyzésemet kezdtem így: "Egy éve ilyentájt napi szinten belém hasított az aggodalom, hogy mi lesz a hasammal, mi lesz a belsőmmel, mi lesz magammal, odabent. Miközben egyre erősödik a lelki tartásom, a testem jelez.
Nem tetszett, amit a tükörben láttam, nem volt komfortos ez a test.
Mi ez? Miért most jön ez?"
Az egy évvel ezelőtti élményeimről a második bejegyzést követően így folytatom az írást - a tavasz és a karanténhelyzet hatására nosztalgikusan. Újból kaptam lendületet. De tavaly miből is? Olvassátok!
Az első tökéletes mozgásóra, a minta megismétlését, az érzelmi eufória fokozását várom a következő alkalomtól, miközben bűntudattal érkezem az órára. Azon kívül, hogy séta közben felidéztem sokszor a képet és érzetet, amit az órán a testemben megéreztem, elfoglalt egyedülálló kétgyerekes anyaként nem volt időm tudatosan gyakorolni s átnézni a kapott anyagot.
Kifogást gyártok a hétköznapjaimra, a terheimre vetítem a felelősséget, miközben csodás gyors regenerálódást várok. Ez ugyan nem jön, de helyette megértést és elfogadást kapok. Ez segít a lelkemnek, hogy folytatni tudjam az órákat. Nehéz hosszú fizikai elhanyagoltság után újra életet lehelni lomha izmokba.
Nincs varázspálca, sem varázsütés. Persze megjegyzem, hogy melyik gyakorlat a szétnyílt hasizomgyakorlatok királynője, s ezt igyekszem pár percre elővenni minden nap, akár gyerekek mellett is. Mint vizsgán a puskát. Meg is csinálni, meg nem is. Mert ha ők ott vannak, megoszlik a figyelmem, a légzésem még nem követi automatikusan a mozgást. Na, hát a bíró okos lánya és a puskázás is távol áll tőlem. A megszokott, zsúfolt napi rutinba, az így is szerteágazó figyelmem fókuszába nem sikerül beilleszteni a rendszeres gyakorlást.
Amikor észreveszem, hogy gyakorlás nélkül telt el pár nap, elkeseredem, és még jobban elkedvtelenedem, mert haladásra és fizikai javulásra volna szükségem. Jön a bűntudat, az elkeseredls.
Ez a bennem lévő tehetetlenség magyarázatot kér, hát projektálom a bűnösséget: nem kaptam meg a megígért időben a gyakorlatsor leírását, az előző alkalommal összeszedettebb volt az oktató, vagy veszekszem a gyerekekkel, hogy hagyjanak pár percre békén, mert ugye miattuk nem tudok gyakorolni és ugye egész nap velük foglalkozom. De valójában ezek mind nem segítenek, sőt még zsörtölődő sündisznónak is látom magam. Amitől még jobban begubózom.
Az billent ki, amikor megkérem az egyébként csodálatosan figyelmes és körültekintő nőgyógyászomat, akihez rutinvizsgálatra érkezem, hogy ellenőrizze a hasizmomat is. Egyrészt megnyugtat, hogy nincs köldöksérvem, másrészt villámcsapásként ér a tekintete: ez bizony nagyon szét van nyílva, 4-5 ujjnyira. Lelepleződöm. Az elmúlt hónapok alatt nem vált a gyakorlás, s magamért tevés napi rutinná. Mint szalmaszálba kapaszkodom a megállapításba, miszerint szerencsére erőkifejtésre 1-2 ujjnyira záródik.
Megértem, hogy túl sokáig tartana a csodára várni.
Megértem, hogy bele kell állnom a gyakorlásba.
Megértem, hogy az enyém a felelősség.
A következő bejegyzésben arról írok, hogy hogyan vállaltam föl a felelősséget.
NEKED MIT ÜZEN A TESTED?
Ha segítségül hívnád a coachingot, hogy ránézz, hogy megértsd és elmozdulj, jelentkezz be hozzám coachingra! Itt kérd a 60 perces ingyenes próbaalkalmat!
Ha nem szeretnél lemaradni, iratkozz fel! Ezt kétféleképpen teheted meg:
1. a Belső Hajtóerők hírlevélre feliratkozva havonta egyszer értesülhetsz a friss blogbejegyzésekről, sőt a hírlevél-olvasók még különleges jelenlét-gyakorlatokat is kapnak tőlem, mert A jelenlét élménye teljesebbé tesz.
2. ezen a felületen fentebb is feliratkozhatsz, így keddenként egyenesen a postaládádba érkeznek a bejegyzések, de nem kapsz sem hírlevelet, sem jelenlét-gyakorlatokat.
Tarts velem! Tégy magadért!
Az első, szétnyílt hasizommal foglalkozó bejegyzésemet kezdtem így: "Egy éve ilyentájt napi szinten belém hasított az aggodalom, hogy mi lesz a hasammal, mi lesz a belsőmmel, mi lesz magammal, odabent. Miközben egyre erősödik a lelki tartásom, a testem jelez.
Nem tetszett, amit a tükörben láttam, nem volt komfortos ez a test.
Mi ez? Miért most jön ez?"
Az egy évvel ezelőtti élményeimről a második bejegyzést követően így folytatom az írást - a tavasz és a karanténhelyzet hatására nosztalgikusan. Újból kaptam lendületet. De tavaly miből is? Olvassátok!
Az első tökéletes mozgásóra, a minta megismétlését, az érzelmi eufória fokozását várom a következő alkalomtól, miközben bűntudattal érkezem az órára. Azon kívül, hogy séta közben felidéztem sokszor a képet és érzetet, amit az órán a testemben megéreztem, elfoglalt egyedülálló kétgyerekes anyaként nem volt időm tudatosan gyakorolni s átnézni a kapott anyagot.
Kifogást gyártok a hétköznapjaimra, a terheimre vetítem a felelősséget, miközben csodás gyors regenerálódást várok. Ez ugyan nem jön, de helyette megértést és elfogadást kapok. Ez segít a lelkemnek, hogy folytatni tudjam az órákat. Nehéz hosszú fizikai elhanyagoltság után újra életet lehelni lomha izmokba.
Nincs varázspálca, sem varázsütés. Persze megjegyzem, hogy melyik gyakorlat a szétnyílt hasizomgyakorlatok királynője, s ezt igyekszem pár percre elővenni minden nap, akár gyerekek mellett is. Mint vizsgán a puskát. Meg is csinálni, meg nem is. Mert ha ők ott vannak, megoszlik a figyelmem, a légzésem még nem követi automatikusan a mozgást. Na, hát a bíró okos lánya és a puskázás is távol áll tőlem. A megszokott, zsúfolt napi rutinba, az így is szerteágazó figyelmem fókuszába nem sikerül beilleszteni a rendszeres gyakorlást.
Amikor észreveszem, hogy gyakorlás nélkül telt el pár nap, elkeseredem, és még jobban elkedvtelenedem, mert haladásra és fizikai javulásra volna szükségem. Jön a bűntudat, az elkeseredls.
Ez a bennem lévő tehetetlenség magyarázatot kér, hát projektálom a bűnösséget: nem kaptam meg a megígért időben a gyakorlatsor leírását, az előző alkalommal összeszedettebb volt az oktató, vagy veszekszem a gyerekekkel, hogy hagyjanak pár percre békén, mert ugye miattuk nem tudok gyakorolni és ugye egész nap velük foglalkozom. De valójában ezek mind nem segítenek, sőt még zsörtölődő sündisznónak is látom magam. Amitől még jobban begubózom.
Az billent ki, amikor megkérem az egyébként csodálatosan figyelmes és körültekintő nőgyógyászomat, akihez rutinvizsgálatra érkezem, hogy ellenőrizze a hasizmomat is. Egyrészt megnyugtat, hogy nincs köldöksérvem, másrészt villámcsapásként ér a tekintete: ez bizony nagyon szét van nyílva, 4-5 ujjnyira. Lelepleződöm. Az elmúlt hónapok alatt nem vált a gyakorlás, s magamért tevés napi rutinná. Mint szalmaszálba kapaszkodom a megállapításba, miszerint szerencsére erőkifejtésre 1-2 ujjnyira záródik.
Megértem, hogy túl sokáig tartana a csodára várni.
Megértem, hogy bele kell állnom a gyakorlásba.
Megértem, hogy az enyém a felelősség.
A következő bejegyzésben arról írok, hogy hogyan vállaltam föl a felelősséget.
NEKED MIT ÜZEN A TESTED?
Ha segítségül hívnád a coachingot, hogy ránézz, hogy megértsd és elmozdulj, jelentkezz be hozzám coachingra! Itt kérd a 60 perces ingyenes próbaalkalmat!
Ha nem szeretnél lemaradni, iratkozz fel! Ezt kétféleképpen teheted meg:
1. a Belső Hajtóerők hírlevélre feliratkozva havonta egyszer értesülhetsz a friss blogbejegyzésekről, sőt a hírlevél-olvasók még különleges jelenlét-gyakorlatokat is kapnak tőlem, mert A jelenlét élménye teljesebbé tesz.
2. ezen a felületen fentebb is feliratkozhatsz, így keddenként egyenesen a postaládádba érkeznek a bejegyzések, de nem kapsz sem hírlevelet, sem jelenlét-gyakorlatokat.
Tarts velem! Tégy magadért!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése