EGY COACH VALLOMÁSAI

Ahogy a karaténnak vége van, hirtelen elfoglaltabb lettem, az időbeli és a térbeli logisztikázás újra fontossá vált, és még fontosabb lenne nekem, hogy ebben a helyzetben is használjam azt a tanulást, amit a karantén hozott: gyakran kapcsolódni befelé, meghallani magam, újrarendeződni az adott keretek között, most már újra sokszor a külvilág adta keretek között. És itt jön be az, amiről most röviden írni fogok: a hatalom. Mentálhigiénés szakemberként, coachként látva a bennünk és körülöttünk zajló folyamatokat, könnyű megjósolni, hogy frusztrációtól teli nyár és ősz jön (ne legyen igazam!), arról nem is beszélve, hogy mi történik, ha lesz új járványhullám. Persze most lelki szintről beszélek. Ugyanakkor a frusztráció egyértelműen érzékelhető a gazdasági területeken, a minket érintő gazdasági vonalon (áremelkedés, fizetések kiesése, megfeleződése, de akár abban is, ahogy a kiesett teljesítményt igyekeznek egyes vezetők így-úgy bepótolni). És el is jutok ebben a gondolatfolyamban a vez...

Elmaradtam az írással. Kimaradt a múlt heti bejegyzés, és bár a fejemben volt, és bántott, hogy így alakult: megengedtem magamnak, hogy éjszakázás nélkül lefeküdjek, hogy kipihenjem magam, hogy nappal rendrakás helyett befejezzem a határidős munkát, és hogy délután-este felkészítsem a gyerekeimet és hát magamat is az ovira, bölcsire, és hogy elmenjek értük én. Ezek voltak az én IGENeim, a blogírásra mondott "laza" NEM mögött. Laza - mert most először ebben a blogsorozatban nem okozott problémát tudni azt, hogy megszegem az ígéretemet. Abban, hogy ezt megosztom veletek, szintén tudatos vagyok: szeretném felhívni a figyelmet arra a folyamatra, ami valójában mindig ott zajlik bennünk, de a nagy változások, váltások idején kezd igazán hangosan zakatolni: a pro-kontra húzd meg-ereszd meg. Valahogy döntünk. Én is valahogy döntöttem. Nem hagytam, hogy magától eldőljön: én döntöttem. Abba az irányba dőltem, ahol meg tudom adni az időt azoknak, akik, amik számomra a legfontosabb...

Az alábbi sorok a 2020. május 23-án 18:00 és 19:00 között megtett Egy óra fordulat tal kapcsolatban születtek. A bejegyzés a fordulatot követő 37 percben lejegyzett gondolatfolyam kronologikusan strukturált átirata.  ELŐZMÉNYEK - ELŐKÉSZÜLETEK Kisgyerekes anyaként, a percekkel dekázva, 40 perccel a fordulás előtt indulok el otthonról egyedül A HELYRE, ami napok óta a szívemben van. Bár ma szereltük össze a trambulint a társasházi kertben, és hirtelen izgatni kezd, hogy milyen lenne trambulinban tölteni az órát a fordulással, ingoványos talajon, amilyen ez az elmúlt két és fél hónap is volt, jobban vonz a kilátás, a hegytető, és a csend. És tudom, nem lenne a trambulinban csend és béke körülöttem. A trambulin nem az én helyem. Megyek hát A HELYRE. Most csend és béke hív. Anyaidő. Énidő. Amikor nincs senki más, csak én a MOSTBAN. Útközben a telefonomon beállítom a meditációs számlálót 60 percre, 15 percenként egy gonggal. A hangtál gongját választom hangjelzésül, m...

A l egutóbbi karanténbejegyzésem óta sokminden összezavarodott, kisgyerekes szülőként napok óta újból bizonytalannak érzem magam, értetlenül állok az úgynevezett lazítások előtt. Nincs mese, visszatérek a "mozgástér" témámhoz itt, a blogon. Az elmúlt bő két hónap alakuló rendje most újból felbolydul, új szabályok vannak. Vannak? Írok a bölcsődevezetőnek és írok az óvodavezetőnek. Beszélek barátokkal a szomszédból és távoli országból, beszélek ismerősökkel, akikkel együtt tanulunk, beszélek a férjemmel. A zavarodottság nem csökken. Ahány ember, ahány élet, annyi megoldás születik. Mindenki keresi a sajátját. Én is. Kilenc hete van ez a karanténhelyzet. Úgy ahogy, kezdjük megszokni, megvan a home office asztal a kis szobában. Minden alkalommal hallom a szüleimtől, hogy hiányzunk. Minden alkalommal mondom, hogy ők is hiányoznak. Akkor MOST találkozunk? Ennek a kérdésnek a megválaszolásához szeretném rendszerben látni legalább a szűkebb családomat. Értetlenség van bennem. ...

Nemrég volt a tánc világnapja, és benne volt a tudatomban, hallottam róla másoktól, de épp más foglalkoztatott az írásban. Viszont nem akarok a tánc mellett elmenni. Mert olyannyira fontossá érett bennem ebben az időszakban. Sokkal többet jelent mint pusztán mozgást. Mert elmaradhat a karanténban a rendrakás, a takarítás, de a tánc nem. Ha elmarad a tánc, más a napi jelenlétem, kottázható a különbség. Ez a poszt a táncnak, a táncért, és érted szól, aki táncolni vágysz. KARANTÉNTÁNC A mindennapi kenyér mellé mindennapi tánc is van. Mintha a bizonytalanban lépkedve egy korlátba kapaszkodnék, és így vonulnék át ezen a kényszerkaranténon, és a korlát megtart, akkor is ha nagy hullámok jönnek. Csilla hangja minden reggel ott van, a szemembe néz, bár nem tudja, de megtart, sőt felébreszti bennem a tartást, a tekintetével és azzal, ahogy minden reggel a tüdőmből ki, majd a tüdőmbe beáramló levegőre irányítja a fókuszomat, megérintem a fejtetőm, hogy emlékeztessem a gerin...

A Nemzetközi Coaching Szövetség felhívása szerint 2020. május 4. és 11. között a coaching hetét ünnepeljük. Amióta ezzel a műfajjal megismerkedtem, minden coaching alkalom: amikor én coacholok, vagy éppen engem coacholnak, az egyenrangú támogatás, az élet kibontakozásának, az önmagamhoz való tiszta kapcsolódásnak, a téradásnak az ünnepe a számomra. Közgazdászként, poroszos nevelésben részesült diákként, kitűnő tanulóként és megfelelési kényszerrel küzdőként fontossá vált számomra a coaching. A szabadúszó létemben ebből a műfajból nyertem a legtöbb megerősödést. Ez a műfaj szelíden vezetett rá arra, hogy hogyan álljak bele a sorsom alakulása iránti felelősségbe, és hogyan támogassak másokat is ezen az úton. A nemzetközi akkreditációmra készülve megragadt bennem ez a tantermi környezetben elhangzott mondat: "A coaching professzionális beszélgetés két ember között egy emberről." Sokmindent, de a figyelmi fókuszt nagyon kifejezi ez a gondolat. Az én belső megélésemet tavaly ös...

"Emlékszel, hogy említettem egyszer, hogy szeretném, ha anyák napja táján egy közös blogbejegyzésünk jelenhetne meg?" A gondolat hónapok óta velem van, és most anyák napjához közeledve újból jeleztem anyunak. Úgy oldottuk meg a karanténban, hogy levélben írtunk egymásnak és telefonon beszélgettünk. És hogy milyen céllal? Nehéz dolog az őszinteség, főleg ha egy családon belül több generációból akarunk benne osztozni kifelé is láthatóan. A helyzet, a karantén számvetésekre, önreflexióra hív mindannyiunkat. Mi megpróbáltuk az őszinteséget, abból annyit odaadni, amennyit most tudunk. Tehát az egyik cél az önreflexió erősítése azokban, akik ezt olvassák. A másik pedig az öröm és a hála megélése, például a generativitáson, a gyökerekhez és az utódokhoz való kapcsolódás egyszerre történő megélésén keresztül. Három kérdést tettem fel anyunak. - Számodra mit jelent anyának lenni? Anyu: - Talán teljes mértékben kimerítő választ adni erre lehetetlen. Hiszen az anyaság olyan ál...