EGY COACH VALLOMÁSAI

Otthon pihenünk. A munkahelyen dolgozunk. Ez az a régi felfogás, amit én sosem hittem el. Azt hiszem, azért, mert nem értettem. A működésemet annyira meghatározták az érzéseim és az érzékelésem, ahogy erről korábban is írtam , hogy képtelen voltam felfogni azt a számomra hideg, racionális gondolatot, hogy létezhet egy hely a világban ahova én "csak" dolgozni megyek... kötelességből, mert kell... Eredetileg közgazdász vagyok, de sosem akartam bankba menni dolgozni azért, hogy jól keressek...  (azóta már ebben is rengeteg kreativitást látok, de akkor ez nem így volt) 23 évesen is ezt gondoltam apám nagy meghökkenésére, aztán a közszférában eltöltött időszakban sem változott meg ez az elképzelés, de tanultam valami újat: sokszor éreztem magam annyira egyedül, mintha egyedül lennék a világ ellen, sőt idealistának is bélyegeztek (amire ma már büszke vagyok, mert szerintem az idealizmus viszi előre a világot). És ebben a magányosságban az a belső pozitív hajtóerő, ami mindig ...

Divatossá és közhellyé vált, hogy kell egy kis énidő. Rohanó világban élünk, mindent gyorsan kell kitalálnunk, eldöntenünk, megcselekednünk. A sok munka között legtöbbször magunkra nem jut időnk. Az ipari társadalom a gépek megjelenésével hiába kecsegtetett nagyobb emberi szabadsággal, aztán az információtechnológia forradalma hiába segít nagyobb hatékonysághoz, gyorsabb ügyintézéshez, mégsem tudok erre a gyorsulási folyamatra maradéktalan örömmel tekinteni. Rengeteg lehetőség nyílik az énidőre, de valóban divatos-e, valóban van-e rá igény? HÚSZ ÉVVEL EZELŐTT... ...sok verset írtam, volt egy naplóm, amibe rendszeresen írtam, és nem volt mobiltelefonom. Még a barátomat is az utcai telefonfülkéből hívtam fel az albérletemből, ahol nem használhattam a vonalas készüléket. Egy hete a Normafán a gyerekekkel bringáztunk, és az ott álló telefonfülkéről kérdezték, hogy mi az. Húsz éve nem gondoltam volna, hogy ezt fogom magyarázni. Napi szinten látják a kezemben a mob...

Az, amiről most írok, talán a legkülönösebb a számomra legfőbb értékek 10-es listáján. Ezt az értéket ugyanis nem olyan régen még én sem ismertem, nem tudtam a létezéséről, de nagy AHA-élményt jelentett pár hónappal ezelőtt, amikor az egyik képződésem során hallottam az önrendelkezésről. Azonnal tudtam, hogy hát ilyenem nekem is van. Sőt, nemcsak hogy van ilyenem, hanem ez vált az egyik legfőbb értékké számomra az elmúlt két évben, és mivel az ismeretségünk még igen friss és zsenge, szeretném minél tudatosabban táplálni, ápolni, őrizni. Hát ennek az AHA-élménynek az ünnepe számomra ma az, hogy ezt a bejegyzést Szentpéteri Julianna , EMK (erőszakmentes kommunikáció) oktatóval és mediátorral párbeszédben írhatom meg. Így ez a bejegyzés ebből a szempontból is eltér az eddigiektől: nemcsak a saját gondolataimat teszem számotokra elérhetővé, hanem az övéit is. (Ha utánajárnál annak, hogy mi az EMK, itt írtam róla .) Ez a történet ott kezdődik, amikor könnyek között hallgattam pár hó...

Egy panelház második emeletén telt el a gyerekkorom nagy része. Tinédzserként sokat ültem a Duna-parton verseket fabrikálva, de pár óránál hosszabb élményem nem volt a városi zajoktól távol. Nyaranta utazgattunk a szüleimmel, de a természet csak az egyetemista éveim alatt kúszott be a szabadidős repertoáromba. Aztán bekúszott, és ott maradt. Egyre mélyebbre kerül bennem ez a vonzalom. Egyre jobban érzem, hogy én is a része vagyok. Őszülök, és nem festem a hajam. És nekem ez rendben van. MI NEKEM A TERMÉSZET? Goethe írja, hogy "A természet a mesterek mestere." Valahogy én is mesternek tartom. Sokat tanulok abból, ahogy megfigyelem, ahogy megértem a történéseit, ahogy mindezeken keresztül az életemet és önmagamat értem meg egyre jobban. A gyökereim nagyon messze, nagyon mélyen összeérnek a természettel, életre kelnek, innen táplálkoznak. Egy tőről fakadunk. És ha lehet, keresem a természetben, a természettel levés lehetőségét. A sivatagot, a vizet, az erdőt...

Konzervatívnak gondoltam magam régebben, és sok kérdésben merev voltam: csalódott lettem, ha valaki lemondott egy találkozót, vagy késett (még akkor is, ha jelzett erről). Azt éltem meg, hogy nem vagyok igazán fontos. Aztán valami megváltozott. Ma már fellazult, megpuhult ez a szigorú külső keretrendszer, ami tele van megállapodásokkal és szabályokkal. Mintha már csak félig nyitott szemmel figyelnék ezekre kifele. A tekintetem már nem akar ezekbe biztos pontként kapaszkodni. Hanem sokkal inkább keresem ezzel a félig befelé figyelő tekintettel a belső viszonyulásomat a változó körülményekhez. Az a legfontosabb tanulásom, hogy az életben nincs állandóság. Hogy az egyensúly felborul, hogy minden változik körülöttem, és nem utolsó sorban bennem is. Ezért lett fontos befelé is figyelnem. Ebben például következetes vagyok. Ha valami váratlan történik, megkeresem, hogy vagyok ezzel. RUGALMASSÁG EGY MUNKAHELYZETBEN Nemrég egy konferencián tartottam workshopot. A szervezés nem volt tö...

A szó és a tett összhangjának hiánya kiütközik, bizalmatlanságot kelt. Nehéz megfogalmazni ezt, ha találkozunk vele, hiszen az információk jóval nagyobb részét nem a verbális értelmezésen keresztül szerezzük be egy-egy helyzetben. Ezt a keresett-vágyott összhangot követekezetességnek hívom. Ha vizet prédikálok, vizet iszom. MIÉRT FONTOS A KÖVETKEZETESSÉG? A megállapodások betartásának, a bizalomnak, a kiszámíthatóságnak az egyik hozzávalója a következetesség. Ha ez nincs, a szavak, az ígéretek, a cselekedetek elszállhatnak. Mintha a pókfonalak nem állnának össze hálóvá, hanem különálló liánokként lógnának. De mindenképpen a levegőben lógnak. Ha a kapcsolat alapja a támasz , a támasz egyik módja a következetesség. A   következetesség számomra a híd a megelőlegezett és a kipróbált bizalom között . A kisgyerekeimen érzékelem az időérzék alakulásával, hogy milyen fontos referenciakeret a napirend. Ők nem ismerik az órát, de bíznak abban, hogy megteszem, amit mondo...

Amikor összeállt a legfőbb szükségleteim top 10-es listája az erőszakmentes kommunikáció trénerképzőn, megosztottam azt a tanulótársaimmal. A korábban tárgyalt érthetőség mellett a támasz volt az a másik, amivel kapcsolatban felmerült a kérdés, hogy valóban önálló szükséglet-e. Azaz azáltal, hogy támaszt kapok, áttételesen nem valami más, a biztonság-, vagy a kapcsolatigényem elégül-e ki. Az a kérdés is megjelent, hogy hol van a támaszban az egyenrangúság? Hiszen talán a leggyakoribb asszociáció a támasszal és a támogatottsággal kapcsolatban az elesettség: azaz az egyik gyenge, a másik pedig erős. MEGTAPASZTALNI A TÁMASZT Én másképp gondolkodom a támaszról. Talán azért, mert coach vagyok. Talán azért, mert megtapasztaltam fizikai szinten, hogy mit jelent megtámasztva lenni, mégis szabadon és inspiráltan egy kapcsolatban. Ez érdekesen hangzik? Akkor állj fel egy pár pillanatra. Menj oda egy szabad falfelülethez, és dőlj neki a falnak. Ha jól figyelsz, megérezheted, hogy ...

A számomra jelenleg legfőbb értékek, vagy szükségletek TOP 10-es listáján az eddig tárgyalt érthetőség, egyértelműség , hitelesség és személyes felelősségvállalás mellett szerepel még, és hátra van a kapcsolat, a támasz, a következetesség, a rugalmasság, a természetesség és az önrendelkezés.  Mielőtt továbbmegyünk, kíváncsi vagyok, neked vajon mi van a listádon? Mi az a tíz legfontosabb dolog, ami mostanában az életedben, ebben az életszakaszodban mozgat - tudva azt, hogy változó helyzetek, életszakaszok változó értékeket hoznak és kívánnak? Szánj pár pillanatot arra, hogy végigfuttatod ezt magadban! Mik a visszatérő kéréseid kulcsszavai? Mik a leggyakrabban előforduló érzéseid mozgatórugói? Mi adja a cselekvések lendületét? Ezen a listán keresztül is kapcsolatba kerülhetsz magaddal és talán velem is. Mert nekem is van listám, meg neked is van, és lehet, hogy van közös metszet. Az is lehet, hogy nincs. Kíváncsi vagyok, hogy a te listádon szerepel-e a kapcsolat! ...